1. Főoldal
2. Hírvivő
3. Mi történt az Alapellátó Gyermekorvosok Európai Szövetségének értekezletén?

Mi történt az Alapellátó Gyermekorvosok Európai Szövetségének értekezletén?

A 17 európai ország, valamint Izrael 25 gyermek-alapellátó szervezetét tömörítő Európai Alapellátó Gyermekorvosok Konföderációja (ECPCP), amelynek egyesületünk is tagja, október 19-21. között tartotta éves munkaértekezletét Vilniusban. A háromnapos konferencián a résztvevők áttekintették a gyermek-alapellátás aktuális helyzetét, az egyes tagországok képviselői beszámoltak hazájuk gyermek-alapellátást érintő kérdéseiről, tapasztalatokat cseréltek, olyan működő modelleket ismertettek, amelyek más országokban is felhasználhatók. A prezentációk, beszámolók szünetében személyes, kötetlen eszmecserékre is bőven volt lehetőség.

Az ECPCP-be a tagországokban működő gyermekorvos-társaságok delegálnak képviselőket, tehát a tagság nem egyéni alapon szerveződik. Az évente kétszer, ősszel és tavasszal megrendezésre kerülő konferenciák között az ECPCP folyamatos szakmai tevékenységet folytat. Az elektronikus kommunikáció lehetőségét kihasználva a kollégák alapvetően három munkacsoportban, a vakcináció-prevenció, a tudományos kutatások és az oktatás-curriculum témakörével foglalkoznak. A HGYE az ECPCP alapítása óta aktív tagja a konföderációnak, jelenleg mindhárom munkacsoportban dolgozik egy-egy magyar házi gyermekorvos.
A vakcináció-prevenció és a tudományos kutatások munkacsoport az elmúlt években több, elsősorban kérdőíves adatokra épülő felmérés eredményeit publikálta, jelenleg is több témában (pl. a középfülgyulladás alapellátásban történő diagnosztikája és kezelése, vagy
a gyermekbalesetek megelőzésének le­-
hetőségei, a csípőficamszűrés gyakorlata stb.) folynak hasonló vizsgálatok. Ugyancsak nemrég került közlésre a COSI (Core Set of Indicators) projekt, amely­nek során mintegy 40 szakmai indikátor meghatározása és validálása történt meg az akut és krónikus beteg-
ellátás, a betegbiztonság és a praxis­menedzsment területén, ezek mára már több nyelven elérhetők és a belső minőség-ellenőrző rendszerek részeként szolgálhatnak.
Az ECPCP rendszeres állásfoglalásokat közöl a gyermek-alapellátás fontos, aktuális kérdéseiben, ezek rendszerint a tagszervezetek szakfolyóirataiban, honlapjain jelennek meg, és számos esetben segítik a tagszervezetek szakmapolitikai, érdekérvényesítő munkáját. Az elmúlt két évben több ilyen állásfoglalás is napvilágot látott, ezek azoknak a városoknak a nevét viselik, ahol a konszenzus dokumentum elfogadásra került. Az ún. Velenje állásfoglalás pl. a védőoltásokat visszautasító, oltásellenes családokkal történő kommunikáció, tanácsadás, követendő orvosi magatartás összefoglalója. Ez az állásfoglalás is a döntéshozók asztalán volt, amikor idén Franciaországban bevezetésre került a kötelező védőoltások rendszere.
2017-ben az ECPCP és az ISSOP (Nemzetközi Szociálpediátriai Szövetség) Budapesten közös konferenciát tartott (erről korábban a Hírvivő is részletesen beszámolt), amelynek során egy ún. Budapest állásfoglalás látott napvilágot az otthonukat, hazájukat elhagyni kényszerülő gyermekek egészséghez és orvosi ellátáshoz való alapvető jogairól.
Az ún. Toledo állásfoglalás a szakmailag kompetens alapellátó gyermekorvosok posztgraduális képzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, ennek alapkövetelményeit rögzíti. Ez több olyan országban, ahol ez a képzés valóban létezik, megjelent a szakmai, szakmapolitikai, oktatás-módszertani folyóiratokban és remélhető, hogy egy európai szintű képzési rendszer útmutatójává válik. Ehhez csatlakozik az az egységes házi gyermekorvosi képzési curriculum, ami már magyar nyelven is elérhető, és a HGYE honlapjáról is letölthető. Egyes fejezeteinek kidolgozásában a magyar kollégák is részt vettek. A témával foglalkozó „kurrikulum” munkacsoport jelenleg egy részletesebb, kompetencia alapú értékelő- és ellenőrző rendszer kialakításán dolgozik. Tizenkét, ún. „biztonsággal elvárható szakmai aktivitás” (Entrustable Professional Activity) köré épül az az elméleti és gyakorlati tudásanyag, gyakorlat és magatartás, amelynek elsajátítása meghatározza a praxisban történő, önálló és megbízható folyamatos tevékenység feltételeit.
A vilniusi konferencia beszámolóiból egyértelműen látszott, hogy az egyes országok gyermek-alapellátói – bár más-más szinten és mélységben – kísértetiesen hasonló problémákkal küzdenek. Az utánpótlás hiánya máshol is meghatározó probléma. A házi gyermekorvoslás éppúgy népszerűtlen a fiatalok között Spanyolországban, Németországban vagy
Szlovéniában, mint nálunk, és ennek nem
csak egzisztenciális okai vannak.
Nem tanulságnélküliek pl. a Litvániá­ban történtek, ahol egy tollvonással eltörlésre került az egyébként a magyarországihoz hasonlóan régi és értékes hagyományokkal rendelkező házi gyermekorvosi rendszer. A jogszabályokban a „háziorvos és házi gyermekorvos” kifejezés egyszerűen mindenhol „családorvos” szóra változott. Az akár 20–30 éve alapellátó gyermekorvosként dolgozó kollégák többé sem szólóban, sem csoportban nem vihetnek önálló házi gyermekorvosi praxist, össze kell bútorozniuk egy családorvossal és egy sebésszel, és kizárólag ilyen praxisközösségben dolgozhatnak tovább az alapellátásban. A rendelet megjelenése után Litvániában a területen dolgozó gyermekorvosok száma erőteljesen megfogyatkozott: a kollégák vagy nyugdíjba mentek, vagy – ami meglepő – átképezték magukat családorvossá, és vegyes praxisként működnek egy-egy ilyen praxisközösségben. A tapasztalatok szerint legtöbben amellett, hogy az előírt minimális rendelési időben lényegében konzultánsként bedolgoznak egy ilyen praxisközösségbe, visszamennek egy kórházi ambulanciára félállásba, vagy emellett egy biztosítóval szerződve magánrendelést nyitnak, ahol ellátják a korábbi gyermekpraxisuknak az ezt az ellátási formát megfizetni képes hányadát. A litván gyermek-alapellátók szövetsége most azért küzd, hogy ne kelljen praxisközösségben dolgozniuk, dolgozhassanak szóló praxisban is a továbbiakban.
Ehhez többek között a gyermekek alapvető, a lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz való jogaira hivatkoznak.
Ugyancsak erre az ENSZ által deklarált alapjogra hivatkozik a Spanyol Alapellátó Gyermekorvosok Szövetsége (Asociacion Española de Pediatria de Atencion Pri­ma­ria), amikor Spanyolország-szerte az utcára vonultak azt követelve, hogy a spanyol gyermekeknek alapvető joga legyen ah­hoz, hogy gyermekgyógyász szakorvos által jussanak alapellátáshoz. Több mint 200 000 szülői aláírást gyűjtöttek össze, amelyet komoly országos média- érdeklődés kíséretében egy, a parlamentben(!) tartott beszéd keretében adtak át a miniszternek. A hazai helyzethez hasonlóan ugyanis a gyermekek mintegy ¼-e Spanyolországban is vegyes praxisokban, családorvosok által kerül ellátásra.
A német kollégák friss, praxisgyakor­lat-orientált kézikönyvét (Pra­xis­­­hand­buch der pädiatrischen Grund­ver­sor­gung) adta ki nemrégen a világ egyik leg­nagyobb és legnevesebb orvosi könyv­­kiadója, az Elsevier. A könyv egyik fő­szerkesztője, Dr. Elke Jäger-Roman ber­­lini gyermekorvos (az ECPCP korábbi elnöke) a konferencián elmondta, hogy az egyes részfejezetek kidolgozásában több mint 60 gyermekgyógyász, ezek között több mint 50, alapellátásban dolgozó gyermekorvos kolléga(!) vett részt. Az első kiadásból nyomott 1500 példány pillanatok alatt elfogyott, jövő évben második, bővített kiadás várható. A könyv német nyelven elektronikus formában is letölthető, illetve megrendelhető az interneten.
A problémák, a teendők tehát nem ismeretlenek, mondhatni igencsak ismerősek. A lehetőségek, ennek megfelelően az aktivitás szintje az egyes tagországokban más és más. Csak bizakodhatunk abban, hogy a jövőben is aktívan részt tudunk majd venni az ECPCP munkájában, és sokáig lesz még magyar házi gyermekorvos, aki beszámolhat a hazai gyermek-alapellátás állásáról, és értékes tapasztalatokat hozhat haza az Európa más országaiban dolgozó kollégáktól.

Kovács Ákos