A gyermekorvos és a védőnő együttműködése

Irányelvek 2017.06.18.

Évek óta feszültség terheli a gyermekorvosi és védőnői szolgálat együttműködését. Tulassay professzor a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium és a megyei szakfőorvosok országos értekezletén az országos vezető védőnő, a MAVE elnökasszonya, az MGYT főtitkárának és az egyesületünk képviselőjének bevonásával bizottságot hívott életre azzal a céllal, hogy megoldást keressenek a problémákra.


Dr. Kálmán Mihály, az MGYT főtitkárhelyettese és a HGYE alelnöke a Kollégium elnökének felkérésére az alábbiakban foglalta össze véleményét.

Jogi szabályozás

Az önálló orvosi tevékenységet törvény (2000. évi II.), a háziorvosi és a házi gyermekorvosi tevékenység jogi, finanszírozási, szakmai feltételeit kormányrendeletek (18/2000., 43/1999.), valamint egészségügyi miniszteri rendelet (4/2000.) határozzák meg. E rendelkezések néhány pontban érintik ugyan a védőnői szolgálat működését is, de a körzeti védőnői tevékenység gyermek-alapellátást érintő vonatkozásait részletesebben az 5/1995-ös rendelet tárgyalja. Az iskola-egészségügyi ellátás orvosi és védőnői szabályozását a 26/1997-es, a gyermekorvosi és a védőnői szűrővizsgálatok felsorolását az 51/1997-es népjóléti miniszteri rendelet tartalmazza. A gyermek-egészségügyi alapellátás gyermekvédelmi feladatairól a XXXI./1997-es törvény rendelkezik.

Ezekről a törvényekről általában megállapítható, hogy a házi gyermekorvosi és a védőnői szolgálat intézményi különválásából eredő helyzetet nem szabályozzák megfelelően. A háziorvos/gyermekorvos és a védőnő gyermekellátási tevékenységének az új szervezeti felállásnak megfelelő finomabb összehangolása szakmai, jogi és finanszírozási szempontból egyaránt elmaradt. Sem a házi gyermekorvosi, sem a védőnői rendszer nincs harmonikusan beillesztve az egészségügyi alapellátás, a szociális ellátás és a gyermekvédelem struktúrájába.

Miközben a törvények nagy általánosságban a két szolgálat közötti „együttműködésről”, „közreműködésről” rendelkeznek, nem határozzák meg a védőnői önállóság és felelősség határait, a szakmai koordináció kérdéskörét. Miután mindkét szolgálat tevékenységi területe a gyermekek egészségügyi ellátása, különösen nagy szükség lenne az egységes irányításra.

A védőnők a városokban gyermekorvosokkal, a falvakban pedig többnyire háziorvosokkal dolgoznak együtt. Az utóbbi együttműködésben nagyobb teher nyugszik a védőnők vállain, és sok esetben orvosi kompetenciába tartozó feladatokat is kénytelenek ellátni.

A háziorvosi, védőnői ellátás meghatározása. Alapfogalmak.

Mielőtt a kapcsolatrendszer különböző szempontjaival foglalkozunk, érdemes néhány alapfogalmat tisztázni. Először is azt kell megvizsgálnunk, hogy a jogszabály milyen alapvető célokat, feladatokat állít a szolgálatok elé. A szolgálatok tevékenységi körét a rendeletek a következőkben határozzák meg:

– „A háziorvos, házi gyermekorvos személyes és folyamatos orvosi ellátást nyújt az egészségi állapot megőrzése, a betegségek megelőzése és gyógyítása céljából.” (4/2000 2.§ (1))
– „A települési önkormányzat által fenntartott körzeti védőnői szolgálat célja – az egészségügyi alapellátás részeként – a családok egészségének megőrzésére, segítésére irányuló preventív tevékenység, valamint a betegség kialakulásának, az egészségromlásnak a megelőzése érdekében végzett egészségnevelés.” (5/1995 1.§ (1))

Az idézett paragrafusok egyértelműen meghatározzák, hogy a háziorvosokat, gyermekorvosokat képzettségük, ismeretanyaguk a megelőzésre és a gyógyításra, a védőnőket pedig elsősorban a megelőzésre predesztinálja. Természetesen a védőnőknek is ismerniük kell a kórfolyamatok és a gyógykezelés fő vonalait, hiszen betegségeket megelőzni csak az képes megfelelő hatékonysággal, aki ismeri a betegségek kialakulásának okait, patomechanizmusait. S ez fordítva is igaz. Ennek megfelelően a megelőzés és a gyógyítás élesen nem választható szét.

A háziorvosi/gyermekorvosi ellátás fogalmának meghatározása is arra utal, hogy a páciens egészségben tartásának, gyógyításának, gondozásának, rehabilitációjának egy személy, az őt bizalmi viszonyban ellátó orvos kezében kell összpontosulnia. Neki kell ellátnia a gyermekek egészségügyi ellátásának szakmai koordinációját is. Az ún. „alap”- vagy „tájékozódó jellegű” szűrővizsgálatok bizonytalanul meghatározható fogalmai árulkodóan azt sejtetik, hogy a védőnő után ugyanezen szűréseket a gyermekorvos is elvégzi („fővizsgálat”), hiszen a törvény az ő felelősségét állapítja meg.

A háziorvosi és a gyermekorvosi működés szervezeti egysége a szabad orvosválasztás alapján szerveződő praxis. A védőnő munkaterülete ugyanakkor a védőnői körzet. A praxis, a körzet, a gyermekközösségek, elsősorban a városokban, nem azonos gyermekpopulációkat foglalnak magukba. Az alapellátó orvos és a védőnő területi ellátási kötelezettsége egyaránt az önkormányzat által meghatározott településrészekhez, a körzetekhez kapcsolódik.

Az alapellátásban dolgozó orvosok túlnyomó többsége vállalkozó, a védőnők pedig az önkormányzattal munkaviszonyban álló közalkalmazottak. Ez a munkajogi helyzet – tetézve emberi gyarlóságokkal – már önmagában is együttműködési zavar forrása lehet. A szituáció ahhoz hasonlítható, mintha a körzeti nővéreket intézményesen kiemelnénk a háziorvosi praxisokból, a diplomás ápolókat pedig a gyermekosztály orvosainak irányítása alól.

A gyermekorvosi és a védőnői szolgálat feladatmegosztása

A feladatok meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy két önálló, de mégis számos ponton – elsősorban a gyermekellátás területén – szorosan egymáshoz kapcsolódó ellátó rendszerről beszélhetünk. Miközben a jogszabályok az alapellátó orvos számára a gyógyító-megelőző ellátás teljes feladatkörét meghatározzák, a védőnők feladatait csak a prevencióra és a szűrővizsgálatokra vonatkozóan részletezik. Az egészségi ok miatt tartósan veszélyeztetett vagy krónikusan beteg gyermekek védőnői gondozását pedig röviden, részletezés nélkül éppen csak megemlítik.

A védőnői szolgálat alapfeladatai közé tartozik a nővédelem és a várandós anyák gondozása. E területek ellátásában a gyermekorvosi szolgálattal viszonylag kisebb a kapcsolódási felület, hiszen ezen tevékenységekben a védőnőknek elsősorban a háziorvosokkal és a szülész-nőgyógyászokkal kell kooperálniuk. A körzeti védőnői szolgálat önálló programokat teljesít a családi életre való felkészítésben és a fogamzás előtti ellátásban. A családtervezési tanácsadásban, a gyermekágyasok ellátásában azonban adódnak a gyermekorvossal is közös feladatok.

A védőnők másik alapfeladata a családgondozás. A szolgálat a jelenlegi állapotában azonban csak azon családok gondozását képes felvállalni, ahol várandós anya, vagy 0–16 éves korú gyermek él. A családgondozást a gyermek szempontjai alapján kell végeznie. A védőnői rendszer a gyermektelen családok sokrétű gondozását – munkaerőgondok és képzettség hiánya miatt – még hosszú ideig nem lesz képes felvállalni. Ugyanakkor – mivel a gyermekorvos a 15–18 évesek ellátását is vállalhatja – célszerűnek látszik a körzeti védőnői szolgálat gondozottainak korhatárát is 16-ról 18 éves korra kiterjeszteni.

A gyermek-alapellátásban nincsenek átgondoltan meghatározva sem az orvosok, sem a védőnők preventív és gondozási feladatai. Hiányzik a gyermekorvos és a védőnő preventív tevékenységének, a különböző minőségükben (háziorvos, iskolaorvos, körzeti védőnő, iskolavédőnő) végzett szűrővizsgálatoknak az összehangolása. Sok a szakmailag esetlegesnek tűnő előírás, nem harmonizál kellőképpen a gyermekorvos, az iskolaorvos, valamint a védőnő kompetenciája. Hiányoznak azok az egységes szemléletű preventív-gondozási protokollok, amelyek keretében átfedések nélkül, pontosabban meg lehetne határozni e szolgálatok tevékenységi körét.

Az egységes preventív-gondozási gyakorlat kialakításában és a feladatkörök meghatározásában a következő szempontokat célszerű figyelembe venni:
– az orvos és a védőnő képzettségét,
– a páciens életkorát, nemét, állapotát,
– a közösségek jellegét (család, oktatási intézmény, klubok, lakóközösség),
– az ellátás helyszínét (otthon, rendelő, iskola, egyéb),
– a népesség szociális és kulturális jellemzőit.

A megelőzés-gondozás különböző szintjei között a primer prevencióban nyílik a legnagyobb lehetőség a védőnők önálló és képzettségüknek legjobban megfelelő tevékenységének kibontakoztatására. A megelőzésben nagyrészt rájuk vár az új szemlélet és az új metodikák elterjesztése. Ezeket a speciális pedagógiai és mentálhigiénés ismereteket, szemléltetést feltételező, időigényes szolgáltatásokat szinte teljesen a védőnőknek kellene felvállalniuk, mert az orvosok képzésük hangsúlyai, leterheltségük miatt erre kevésbé alkalmasak. Az életmódvezetést, az egészség-magatartást befolyásoló, a szenvedélybetegségeket megelőző újszerű egészségnevelési módszerek bevezetése és elterjesztése hatékonyabbá tehetné a megelőzést.

Az Egészséges Nemzetért Programhoz kapcsolódva a legfontosabb népegészségügyi problémát okozó betegségcsoportok prevenciójában konkrét feladatokat kapott a védőnői szolgálat. A program keretében önálló védőnői feladatkör lehet az ún. egyéni és családi „rizikószűrés”, vagyis a veszélyeztető tényezők és állapotok korai felismerése, folyamatos nyomon követése és elhárítása. A primer prevencióban hagyományosan a gyermekorvos feladata a csecsemő- és kisdedtáplálás irányítása és a védőoltások elvégzése. A táplálást azonban átlagos esetekben a védőnő önállóan – persze a gyermekorvossal egyeztetve – is irányíthatná, a védőoltásokat illetően azok szervezése és nyilvántartása a feladata. Önálló, de az orvossal együttműködő szerepet tölthet be a védőnő az újszülöttek, a csecsemők és a kisgyermekek ápolásában, gondozásában, a D- és a K-vitamin profilaxisban, a fogszuvasodás megelőzésében, az egészséges táplálkozás propagálásában.
A primer prevenció, az egészségnevelés fontos és alkalmas terepei az oktatási közösségek. Az iskolaorvoslás azonban tartalmi megújításra szorul. Ennek során meg kell szüntetni a háziorvosi szolgálattal fennálló, felesleges párhuzamosságokat. Az iskolában végzett beavatkozásokat elsősorban arra a néhány területre kellene koncentrálni, amelyek igazán jó hatékonysággal csak a gyermekközösségekben végezhetők el. Ezeket viszont nagyobb hangsúllyal, speciális képzettségű iskolaorvosokkal, védőnőkkel kellene teljesíteni.

Célszerű előtérbe állítani az iskola-egészségügyi ellátás sportorvosi, dietetikai és mentálhigiénés szempontjait (állóképességi vizsgálatok, a sportolás orvosi kontrollja, mentális vizsgálatok, a tanulók egészség-magatartásának befolyásolása, az iskolai ártalmak kivédése, a családi életre nevelés). Ezekben a tevékenységekben a védőnő és az iskolaorvos képzettségének megfelelő szerepet játszhat. Meg kell azonban vizsgálni, hogy miként lehetne növelni a védőnők önállóságát az iskola-egészségügy területén. Teljes egészében védőnői feladat például a környezet-egészségügy, a korszerű táplálkozás, a mozgáskultúra, a helyes szexuális magatartás, a balesetvédelem oktatása. A gyermek és a család pszicho-szociális helyzetének feltérképezésében, a szükséges szociális beavatkozások különböző lehetőségeiben a védőnő jelentős jártasságot szerzett, ezért javasolható, hogy ezeket a tevékenységeket továbbra is önállóan végezze.
A primer prevenció feladatai tehát elsősorban a védőnői ellátás kompetenciájába tartoznak, és csak kisebb részben képezik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az iskolaorvosok feladatkörét.

A különböző betegségek és kórállapotok korai felismerését célzó szekunder prevenció módszere a szűrővizsgálatok és a kötelező státuszvizsgálatok végzése. Ez már elsősorban orvosi feladat, de a védőnő is végezheti bizonyos, klasszikus orvosi vizsgálati jártasságot nem igénylő módszerekkel. A gyermekellátásban szervezett szűrővizsgálatokat jelenleg a házi gyermekorvosi, a védőnői és az iskola-egészségügyi szolgálat végez. E tevékenységek azonban nincsenek megfelelően összehangolva, sok az átfedés. A házi gyermekorvos ugyanazt a gyermeket háziorvosi és iskolaorvosi minőségében is köteles vizsgálni.

Nincsenek rögzített kompetenciahatárok a házi gyermekorvos és a védőnő által végzett szűrővizsgálatok között sem. Sok esetben mindkét szolgálat ugyanazokra a szűrésekre kötelezett, noha a védőnők esetében a semmire sem kötelező „alap”- vagy „tájékozódó” jelzővel megkülönböztetett szűrővizsgálatokról beszélünk. Ezek sokszor csak ún. előszűrések, amelyek önálló elvégzése nem jár kellő haszonnal. Alapelvként el kellene fogadni, hogy védőnő fizikális, orvosi jellegű vizsgálatot igénylő szűrést ne végezzen. A golyva körültekintő vizsgálata például még gyakorlott orvos számára sem könnyű feladat. Ezt a szűrést jelenleg hagyományos tapintásos módszerrel a védőnői szolgálat végzi. A vérnyomás, a pulzus, valamint a többi antropometriai adat rögzítése a védőnő feladata. Az adatok értékelése és a további teendők meghatározása azonban már az orvossal közös tevékenység. Ugyanez vonatkozik a védőnő által önállóan végezhető érzékszervi vizsgálatok eredményeinek értékelésére is.

A fejlődési rendellenességek, a csípőficam szűrése egyértelműen nem a védőnői körbe rendelhető szűrővizsgálat. A csecsemő idegrendszeri vizsgálata, pszichomotoros, mentális és szociális fejlődésének megítélése még a gyermekorvos részéről is nagy tapasztalatot igényel, ezért ezeket a tevékenységeket sem lehet a védőnőknek előírni. Természetesen a védőnő figyelemmel kíséri a csecsemő és a kisgyermek fejlődését. Észleléseit, véleményét azonban helyes, ha megbeszéli a gyermekorvossal. A beiskolázási és a pályaalkalmassági vizsgálatokat a gyermekorvos végzi, a véleményt a védőnővel és a pedagógussal közösen alakítja ki. A gyermekközösségekben előírt szűrővizsgálatok szabályos elvégzését nehezíti, hogy az iskolák kevesebb mint harminc százalékának van orvosi vizsgálat lebonyolítására alkalmas helyisége. Az óvodáknak pedig nincs orvosi rendelője.

Összefoglalva: a korszerű primer prevenció a védőnői tevékenység kiszélesítését és elmélyítését igényli. A szekunder prevencióban újra kell gondolni a védőnők és a gyermekorvosok tevékenységét, a szűrővizsgálatok rendszerét. A védőnők figyelmét a kompetenciájukba nem illő és a gyermekorvos által is végzett szűrések (fejlődési rendellenességek, csípőficam, idegrendszer) helyett az ún. életmódbeli rizikószűrésekre kell irányítani. Olyan összehangolt szűrési rendszert kell kialakítani, amelyben a gyermekorvos és a védőnő kompetenciaszintje szerint vesz részt. Az adatok értékelése az alapellátó team orvosával közösen történhet.

A tercier prevencióban, a krónikus betegek gondozásában, a rehabilitációban a gyermekorvos szoros szakmai irányítása mellett szintén szerepet kaphat a védőnői szolgálat. Nagyrészt a védőnőkre hárul a krónikus betegek életvezetésének segítése, a szakorvosi ellenőrzések, a gyógyszerelés folyamatosságának biztosítása is. Fontos szerepe van a védőnőnek abban, hogy a fogyatékos vagy beteg gyermek a csökkentértékűség élménye nélkül beilleszkedhessen az iskolai közösségbe. Ilyen esetekben a védőnőnek segíteniük kell a pedagógusokat. Vitatott kérdés az is, hogy a körzeti védőnők foglalkozzanak-e és ha igen, milyen mértékben az akut betegek ellátásával. Sokan gondolják úgy, hogy a heveny betegek rendelői ellátásának és otthoni ápolásának folyamatos segítése preventív munkájukat is javítja.

Az előzőekben tárgyalt elvek szerinti munkamegosztás – mindenféle, a védőnői és az orvosi munkát szükségtelenül részletező, a tevékenységet merev sémákba szorító kompetencia és „szolgáltatási lista” nélkül is – megfelelő kereteket nyújt a racionális együttműködéshez. A gyermekorvosnak – a megelőzésre és a gyógyításra egyaránt kiterjedő felelőssége miatt – betegei ellátásában teljes körű a kompetenciája. Ennek megfelelően ezt a hatáskört az alapellátás egyetlen más szereplőjéhez viszonyítva sem lehet korlátozni, csorbítani.

A gyermekorvos és a védőnő alkotta team adja a magyar gyermek-alapellátás gerincét, ezért bármiféle, együttműködésüket gátló törekvés veszélyezteti az ellátás eddig elért színvonalát. Ide sorolható az orvosi rendelőtől távoli, független védőnői intézmények létesítése, vagy a kényszer szülte háziorvos–védőnő páros apológiájának hangoztatása is, amely különböző érdekektől vezérelve egy alacsonyabb gyermekellátási minőséget tekint – helytelenül – mintának.

Szervezeti kérdések

Az egészségügyi reform beindulásával, a háziorvosi/házi gyermekorvosi rendszer kiépülésével és privatizációjával felbomlott az addig szervezetileg egységes anya- és csecsemővédelmi rendszer. Megszűnt a gyermek-egészségügyi ellátás minisztériumi képviselete, de a közelmúltban megszűntették – egyedüliként az országos intézetek közül! – az Országos Csecsemő- és Gyermek-egészségügyi Intézetet is. Pedig ez az intézet biztosította a gyermek-egészségügyi alapellátás számára az országos szakfelügyeletet, a módszertani hátteret és az adatok gyűjtését és értékelését.

A gyermekorvosi és a védőnői szolgálat intézményesen különvált. Ennek következményei is nehezítik az együttműködést, néhol pedig kifejezett funkcionális zavarokat okoznak:

– Megszűnt a közös munkáltatás, az egységes elveken nyugvó gyermekorvosi szakmai irányítás, a területi egységek és a rendelők szintjein pedig még nem mindenütt alakult ki az új helyzetnek megfelelő szakmai vezetés. Nincs kimunkálva a gyermekorvosi és védőnői középvezetők kapcsolatrendszere, bonyolult, nem életszerű a párhuzamos irányítás egyeztetése. A védőnői döntéshozatalokban értelemszerűen csak a védőnői körzet szempontjai mutatkoznak meg, ezért sokszor sérül a tágabb ellátási egység, a praxis érdeke.

– A praxis és a védőnői körzet gondozottainak köre különvált. Ez kétségtelenül bonyolultabbá teszi a védőnői körzetben élő, de más praxishoz tartozók gondozásában a kapcsolattartást, sokak szerint az azonos elvek szerinti gondozást. E betegek esetében gyermekorvosnak, védőnőnek kétirányú áldozatot kell hozni, mert nem sérülhet a gyermekek megfelelő szintű ellátáshoz való joga. A közös gyermekorvos-védőnői tanácsadások az együttműködés legfontosabb és megőrizendő színterei. E rendelésen megjelenteknek – függetlenül attól, hogy a védőnői körzethez vagy a praxishoz tartoznak-e – egyforma ellátást kell kapniuk. Ugyanez vonatkozik otthoni ellátásukra is. Meg kell találni a módját, hogy a védőnő érdekelt legyen a praxis minden gondozottjának ellátásában. Vizsgálni kellene annak a lehetőségeit is, hogy hogyan lehetne a védőnő munkarendjét a területi elv helyett a praxishoz igazítva szabályozni. A nagyobb praxisok, amelyekhez körzet szerint kisebb gondozotti kör tartozik, különösen hátrányt szenvedhetnek a körzethez igazodó védőnői normatívák miatt.

A praxis-védőnői körzet problémájának túlhangsúlyozása ugyanakkor több szempontból is indokolatlan, mert a mai kommunikációs infrastruktúra birtokában, a szakmai irányelvek betartásával e páciensek megfelelő ellátása is hibátlanul biztosítható.

– A teljes vagyoni, rendelői privatizáció miatt néhol nehézségek támadtak a védőnők tanácsadó helyiségeinek biztosításában, a közös tanácsadók rezsiköltségeinek és a rendelői minimumfelszerelések megosztásában. Ezt a problémát a törvényi előírásoknak megfelelően a privatizált orvos és az önkormányzat közötti szerződéses megállapodás alapján rendezni kell. A vagyoni privatizáció közepette is biztosítani kell a védőnő munkahelyét azokban az esetekben, ahol közös épületben dolgozik a gyermekorvosi és a védőnői szolgálat.

– A közalkalmazott védőnő és a privatizált orvos között gyakran mindkét hálózat hátrányára „manőverezési” lehetőséghez jutottak az önkormányzatok. Az önkormányzatok egy része a forrásbiztosítás szempontjából mostohán kezeli az amúgy is alulfinanszírozott védőnői szolgálatot.

– Az új felállásnak megfelelő kapcsolati formák csak lassan alakulnak ki, nem utolsósorban a felfokozott önállósodási törekvések és presztízsharcok miatt. Általában elmondható, hogy az együttműködésben túlzottan nagy jelentőséget kapott a gyermekorvos és a védőnő rendeletekkel nem szabályozható személyes, emberi kapcsolata.

Szakfelügyelet, adatbázis, nyilvántartás

Központi döntés értelmében a ’90-es évek elején az addig egységes gyermekorvosi és védőnői szakfelügyelet is kettévált. Ezzel megszűnt a rendelők és a területi egységek (megye, főváros, város, kerület) egységes, gyermekgyógyászati szakmai felügyelete. A rendelőkben – ritka kivételektől eltekintve – ma nincs olyan szakmai vezető, aki folyamatosan és naprakészen egységes szakmai keretbe foglalná a gyermekellátást. Pedig a sokrétű szolgáltatást nyújtó egészségügyi alapegység nem működhet jól a munkát összefogó szakmai irányítás nélkül.

A védőnői szolgálat vezetői hierarchiája fennmaradt, sőt az ÁNTSZ és az önkormányzati vezető védőnő funkció szétválasztásával még bonyolultabbá vált.

A gyermekorvosi szakfelügyelet is az ÁNTSZ keretében működik, a szervezet azonban nincs megyei szintig kiépítve, így nem valósulhat meg országosan az evidenciának minősülő feltétel, hogy gyermekorvosi munkát csak gyermekgyógyász szakképesítésű szakfelügyelő ellenőrizzen. Nem megoldott a vegyes praxisok gyermekellátásának felügyelete sem.

A már kiépült rendszer sem működik megfelelően az idő- és pénzhiány miatt. Nem alakult még ki az ellenőrzés konzultatív, a szakmai teljesítményt elemző attitűdje. A szakfelügyelői beszámolók nem egységes szempontrendszer alapján készülnek, nem azonos mutatókat (indikátorok) használnak. A gyermekgyógyászati szakfelügyelet személyi állományát olyan kollégákkal kell megerősíteni, akik biztos szakmai alapokon állva jogi, praxisszervezési és epidemiológiai ismeretekkel is rendelkeznek. A szakfelügyeleti rendelet (8/1993 NM) nem rendezi a megyei gyermekgyógyász szakfőorvos és az alapellátást felügyelő főorvosok kapcsolatrendszerét. A szakfelügyeletnek lényeges eleme védőnők vonatkozásában is a kórház–terület eleven kapcsolata, továbbá a rendszeres visszajelzés.

Meg kell teremteni a gyermekellátás egységes adatbázisát. Jelenleg ugyanis nincsenek az egész országra kiterjedően releváns adataink. Az adatbázis megteremtésében a következő akadályok mutatkoznak:

– Ugyanarról a tevékenységről többen – de sokszor egymástól függetlenül – is szolgáltatnak adatokat (gyermekorvos, védőnő, iskolaorvos, iskolavédőnő, háziorvos).

– A vegyes praxisok gyermekellátásáról nincsenek adataink, mert a KSH a háziorvosoktól csak a 0–14 évesek számát kéri. Így nem lehet összehasonlítani a gyermekpraxisok gyermekellátását a vegyes praxisokéval.

– Általában túl sok a kért adat, az adatok nem standardizáltak (pl. asztmajelentések). Jól megválasztott 8-10 indikátor már elegendő a gyermekpopuláció egészségének megítélésére.

– A morbiditási, a mortalitási és a forgalmi adatok mellett nem jelentik a prevenciós protokollok alapján felvett adatokat (rizikószűrés adatai, életmódjellemzők, RR, BMI).

– A beérkezett jelentéseket szakmai szempontból sem helyi szinten, sem központilag nem ellenőrzi és elemzi senki. Nincs visszajelzés, ezért is alacsony az adatközlés motivációja.

A gyermek-alapellátás nyilvántartási és dokumentációs rendjét korszerűsíteni és egységesíteni kell. Ehhez halaszthatatlan a védőnői szolgálat számítógépes adatrögzítésének megteremtése és a gyermekellátással kompatibilis programok használata. Legyenek a tanácsadás és a betegrendelés, a praxis adatai kölcsönösen hozzáférhetők a védőnő és a gyermekorvos számára. Amennyire lehet, fokozatosan le kell építeni a papír alapú dokumentációt. Korszerűsítésre és egyszerűsítésre vár a státusz- és szűrővizsgálatok, a prevenciós protokollok és a törzskartonok tartalma és formája. Érdemes elgondolkodni a „kérdés–felelet”-szerű adatrögzítésen, amely egymondatos összegző véleménnyel zárul.

Kommunikáció

A dokumentációs rend és a számítógépes adattárolás összekapcsolása a két szolgálat között egységes, Internet alapú informatikai rendszer kialakítását igényli. Az előrelépést gátolja, hogy a védőnőknek jelenleg nem előírás a számítógép használata, és úgy tűnik, amíg ezt nem teszik kötelezővé, az önkormányzatok nem is igyekeznek az informatikai hátteret megteremteni.

Az informatikai rendszer kialakításáig a gyermekorvos–védőnő közötti kommunikáció eszközéül a Gyermekegészségügyi Kiskönyv, a telefon, a fax, a mobiltelefon szolgál. A fentiek mellett érdemes kihasználni a hetenkénti közös esetmegbeszélések kommunikatív lehetőségeit is.
Jó kommunikáció csak kommunikálni akaró munkatársak között jöhet létre. Fontos a folyamatos jó kapcsolat a két szolgálat szakmai vezetése és érdekvédelmi szervezetei között is.

A gyermekgyógyászat és a védőnői hálózat vezetésének a harmonikus, racionális feladatmegosztáson alapuló, team-jellegű együttműködés elősegítésén kell munkálkodnia. Ebben az együttműködésben – az intézményi különállás ellenére – a képzettség és a felelősség alapján biztosítani kell az egységes szemléletű gyermekorvosi szakmai irányítást.

Dr. Kálmán Mihály

Hírvivő (2002.)

Bemutatkozás
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az országban dolgozó 1500 házi gyermekorvos szakmai és érdekérvényesítő szervezete. Minden gyermek számára elérhető korszerű ellátást, megfelelő munkakörülményeket, vonzó életpályát biztosító gyermekorvosi alapellátásért küzdünk. Kapcsolatban állunk a gyermekgyógyászat és az alapellátás irányító testületeivel, intézményeivel, az egészségügyi kormányzattal, nemzetközi szervezetek aktív tagjai vagyunk.
Rendezvényeink
Gyermek-gasztroenterológia az alapellátásban - Debrecen
2019. március 23.

Gyermek-gasztroenterológia az alapellátásban továbbképző szeminárium és workshop

ÁSZ Rendezvényház DEBRECEN





Kávészünet-21
2019. május 10-12.

Hotel Azúr, Siófok



Kávéházi Szalon
2019. május 9.

Kávéházi szalon Pre-congress workshop
Siófok, Hotel Azúr

Kiemelt partnereink
Házi Gyermekorvosi Szekció
Gyermekegészségügyi Információs Magazin Szülőknek GyermekLét – A Házi Gyermekorvosok Egyesülete tájékoztató elektronikus kiadványa.
Gyermekorvos továbbképzés
Első 1000 nap program