Orvosi igazolások - eljárásrend

Hí­rek 2020.02.24.
Az orvosi igazolásokkal kapcsolatban januárban tárcaközi egyeztetés történt Dr. Bogdányi Katalin, Dr. Póta György és Dr. Tordas Dániel részvételével. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kérése volt az alábbi levél megírása az iskolák és házi gyermekorvosok részére. Ebben a 20/2012 (VIII.31) EMMI rendelet értelmezését foglaltuk össze, emellett felszólítottuk az iskolákat, hogy a házirendet is módosítsák, többek között emeljék meg a szülői napok számát - bár ebben az esetben továbbra is betegséget csak orvos igazolhat. A végleges megoldást csak a rendelet módosítása jelentheti, ezzel kapcsolatban további egyeztetések lesznek.

Kérjük a kedves kollégákat is, hogy a változtatásig a levélben leírtak szerint járjanak el!

IdCímLetöltés
1PDF fájl 1
Egyesületünket a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.
Bemutatkozás
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az országban dolgozó 1500 házi gyermekorvos szakmai és érdekérvényesítő szervezete. Minden gyermek számára elérhető korszerű ellátást, megfelelő munkakörülményeket, vonzó életpályát biztosító gyermekorvosi alapellátásért küzdünk. Kapcsolatban állunk a gyermekgyógyászat és az alapellátás irányító testületeivel, intézményeivel, az egészségügyi kormányzattal, nemzetközi szervezetek aktív tagjai vagyunk.
Rendezvényeink
Kávészünet konferencia - Nyugodtabb vizeken!
2024. május 2-5.

2024. május 2-5. között kerül megrendezésre a HGYE Kávészünet konferenciája, Siófokon.

Kiemelt partnereink
EESZT
Gyermekorvos továbbképzés
Első 1000 nap program
Hungarian Primary Care Pediatricians Clinical Research Network
Observer | Tradíció és Innováció