Új vezetőséget választott a HGYE és megvitatták jelenüket, jövőjüket

Hí­rek 2020.11.21.
Budapest, 2020. november 21. - a mai napon a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) egésznapos online közgyűléssel egybekötött szakmapolitikai fórumot tartott a tagok és érdeklődők számára. A délelőtti órákban, virtuális térben, az egyesület megválasztotta új vezetőségét, a délutáni fórumon pedig az ellátórendszert, az alapellátást valamint a gyermekgyógyászatot érintő lehetséges változásokról, kérdésekről tartottak kerekasztal-beszélgetést.

A mai naptól regnáló, tizenegy tagú vezetőség tagjai: Dr. Havasi Katalin (elnök), Dr. Kovács Ákos és Dr. Losonczi László, (alelnökök) Dr. Altorjai Péter, Dr. Fábián Dóra, Dr. Győri Blanka, Dr. Kántor Irén, Dr. Muzsay Géza, Dr. Onozó Beáta, Dr. Pátri László, Dr. Sutka Melinda (vezetőségi tagok).

A HGYE 1200 tagját képviselő küldöttek és megyei összekötők ma megválasztottak az egyesület új vezetőségét, így november 21-től Dr. Havasi Katalin PhD tölti be a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöki pozícióját, illetve a szavazók az új vezetőségben fiatal házi gyermekorvosoknak is bizalmat szavaztak a következő négy évre.

A mai naptól regnáló, tizenegy tagú vezetőség tagjai: Dr. Havasi Katalin (elnök), Dr. Kovács Ákos és Dr. Losonczi László, (alelnökök) Dr. Altorjai Péter, Dr. Fábián Dóra, Dr. Győri Blanka, Dr. Kántor Irén, Dr. Muzsay Géza, Dr. Onozó Beáta, Dr. Pátri László, Dr. Sutka Melinda (vezetőségi tagok).

A délutáni órákban, a HGYE "Hogyan tovább?" című szakmapolitikai fórumának keretében meghívott vendégek és a HGYE új elnöke tartottak előadást a házi gyermekorvosi szakma jelenéről, lehetséges jövőjéről. Hallhattunk előadást Dr. Békássy Szabolcstól, a HAOSZ elnökétől, Dr. Kovács Tamástól, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermek-alapellátási Tagozat vezetőjétől, Dr. Muzsay Gézától, az Országos Kollegiális Házi Gyermekorvosi Szakmai Hálózat vezetőjétől és Dr. Havasi Katalintól a Házi Gyermekorvosok Egyesületének új elnökétől. 
Ezt követően, a hallgatóság által virtuálisan feltett kérdéseket válaszolták meg a szakemberek egy kerekasztal-beszélgetés során, ahol elmondták véleményüket, gondolataikat, tapasztalataikat, hogyan lehetne vonzóbbá és jobbá tenni az alapellátást, a házi gyermekorvoslást. Érintették az öregedő korfa problémáját, a szakemberhiányt, a szakma vonzóbbá tételét, az iskolaorvoslást, a finanszírozást, a praxisközösséget, a gyermek praxisközösségek témáját is.

Dr. Havasi Katalin, a HGYE új elnökének bemutatkozására 2020. november 25-én (szerda) délután kerül sor egy online háttérbeszélgetés keretében, ahol a fenti témákról is szó lesz. Részletek hamarosan.


Házi Gyermekorvosok Egyesülete
Egyesületünket a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.
Bemutatkozás
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az országban dolgozó 1500 házi gyermekorvos szakmai és érdekérvényesítő szervezete. Minden gyermek számára elérhető korszerű ellátást, megfelelő munkakörülményeket, vonzó életpályát biztosító gyermekorvosi alapellátásért küzdünk. Kapcsolatban állunk a gyermekgyógyászat és az alapellátás irányító testületeivel, intézményeivel, az egészségügyi kormányzattal, nemzetközi szervezetek aktív tagjai vagyunk.
Rendezvényeink
Kávészünet konferencia - Nyugodtabb vizeken!
2024. május 2-5.

2024. május 2-5. között kerül megrendezésre a HGYE Kávészünet konferenciája, Siófokon.

Kiemelt partnereink
EESZT
Gyermekorvos továbbképzés
Első 1000 nap program
Hungarian Primary Care Pediatricians Clinical Research Network
Observer | Tradíció és Innováció