Ebola, ebola, ebola!

Figyelmébe 2017.06.18.

Nincs nap, hogy ne jelenjen meg új és egyre ijesztôbb híradás a sajtóban az Ebola-vírus okozta járvánnyal kapcsolatban, ezért nem lehet naprakészen beszámolni a tényleges helyzetrôl, csak inkomplett áttekintés adható. A vírus megjelenése, a betegség terjedése, az epidemiológiai kutatások, a po­litikai, társadalmi, szociális, etikai vonatkozások rengeteg megválaszolatlan kérdést vetnek fel. A világszerte beinduló erôfeszítések ellenére a betegek és halottak száma exponenciálisan emelkedik, ezért a jelenlegi járvány egy nagy humanitárius katasztrófa képét vetíti elôre.


Az Ebola-vírus okozta járványokat 1976 óta ismerjük. Az elsô járvány Dél-Szudánban tört ki, ahol az addig ismeretlen betegségben 284 ember fertôzôdött meg és közülük 151 meg is halt. Az elsô beteg és egyben halálos áldozat egy gyapotfeldolgozó gyárban dolgozó munkás volt. Mint késôbb kiderítették a vírust hordozó denevérek elôszeretettel tanyáznak ilyen környezetben. A vírus identifikálása még ugyanabban az évben egy másik, az ak­kori Zaire-ben (régen Belga Kongó, ma a Kongói Demokratikus Köztársaság) kitört járvány során történt. Ekkor az isten háta mögötti kis yambukui missziós kórházban dolgozó, egy addig nem látott betegségben meghalt apácától származó vérmintában egy fiatal belga mikrobiológus és az amerikai CDC (Center of Disease Control and Prevention) munkatársai izolálták, és ismeretlenként azonosították a Marburg-vírussal rokon kórokozót. A kutatóknak fogalmuk sem volt róla, hogy milyen halálos új vírussal van dolguk, a vizsgálatokat fehér köpenyben és gumikesztyûben, de minden egyéb védôfelszerelés nélkül végezték, és ennek során az eltört fiolától a leejtett Petri csészéig mindenféle baleset elôfordult, nagy szerencséjükre következmények nélkül. Peter Piot, az akkor 27 éves antwerpeni mikrobiológus, aki ma a londoni Trópusi Betegségek Intézetének igazgatója, egy nemzetközi team tagjaként a helyszínre utazott. Ahogy a londoni Observerben közölt visszaemlékezéseiben elmondja, ekkora már tisztában volt azzal, hogy az eddig ismert talán leghalálosabb fertôzést kutatja (318 betegbôl 280 meghalt, a betegség halálozása csaknem 90% volt), de hogy hogyan terjed, arról fogalma sem volt. Így ugyan védôöltözetben, de az elviselhetetlen meleg miatt gázmaszk nélkül (ami légúti fertôzés ellen védte volna) vizsgálta meg a betegeket és vette le a vérmintákat. Mint kiderült a betegség terjesztésében a kórház dolgozói tevékenyen részt vettek. Az apácák a terhes nôknek intramuscularis vitamininjekciókat adtak sterilizálatlan tûkkel, és sok egyéb higiénés szabályt is megszegtek. Szerencsére az akkori kongói hatóságok megfogadták a CDC tanácsait, karantént és izolációt vezettek be, felkutatták a kontakt személyeket, a személyzetet ellátták védôöltözettel és fertôtlenítôszerekkel, így sikerült a járványt megfékezni. Az elkövetkezô években több mint húsz kisebb járványt detektáltak Ugandában, Kongóban, Gabonban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ezekben összesen mintegy 2400 ember betegedett meg, és több mint 1500 meghalt. A 2014 elôtti járványokat az jellemezte, hogy elszigetelt, a városoktól távol esô kis falvakban történtek a megbetegedések, így a terjedést könnyebb volt megakadályozni, bár akadt olyan járvány is, amelyben több mint négyszázan betegedtek meg.

Az Ebola-vírus a Filovírusok családjába tartozó RNA-vírus, amelynek öt speciese ismert, négy típusa okoz emberi megbetegedést, és eddig három okozott közülük járványokat, köztük a jelenlegi megbetegedéseket okozó Zaire Ebola-vírus. Bár a vírus genetikai szerkezete gyorsan változik, nem hasonlítható a százszor gyorsabban mutálódó influenzavírushoz. A vírus az endothelsejteket, macrophagokat, monocytákat és a máj sejtjeit támadja meg elsôsorban. A vírus által termelt glikoprotein az endothelsejtek falához kötôdve többek között károsítja az érfalakat, meggátolja
a neutrophil-aktivációt és az interferon­termelést, viszont számos cytokint aktivál, amely alapját képezi a súlyos szisztémás reakciók kialakulásának.

A vírus eredete nem ismert, de azt tudjuk, hogy gyümölcsevô denevérek hordozzák, és ôk fertôzik meg, valószínûleg ürülékük révén, az emlôsállatokat, köztük a nagyon fogékony emberszabású majmokat. Emberbe ezen állatok fogyasztása vagy a denevérek ürüléke révén jut el a kórokozó. Terjedése emberrôl emberre – jelen tudásunk szerint – csak testnedvekkel (vér, nyál, verejték, anyatej, ondó, elhaltak szervei stb.) való érintkezés útján történik, bár nem zárható ki, hogy tüsszentéssel, köhögéssel zárt térben aeroszol útján is lehetséges a fertôzés. A vírus néhány órát a környezetben is túlél, fertôtlenítôszerekkel azonban könnyen eltávolítható. Az öt Ebola-species egyike az Ebola Reston, amely embereket is megfertôz, de csak majmokat betegít meg, légúti fertôzés révén is terjed, amint az egy USA-beli kutatóközpontban történeteket feldolgozó Richard Preston által írt „The Hot Zone” c. könyvbôl is kiderül.

A betegség lappangási ideje 2–21, átlagosan 10 nap. A gyógyulás után az ondó még hónapokig fertôzô marad. A halálo­zás nagyon magas, a speciestôl függôen 25–90%. A jelen járványban a WHO adatai szerint a halálozási ráta 70% körüli.

A tünetek kezdetben az influenzához hasonlóak, fejfájás, gyengeség, torokfájás, izomfájdalmak, láz, de hamarosan hányás, hasmenés, kiütés, és – bár ebben a járványban ritkábban – kiterjedt vérzések jelentkeznek, és a beteg hypovolaemiás sokkban, „capillary leak” szindróma kö­vet­kez­t­ében kialakuló „multiorgan failure”-ben hal meg. A laboratóriumi eltérések közül a neutro- és thrombocytopenia, az emelkedett májenzimek és a hányás, hasmenés következtében kialakuló extrém elektrolit-eltérések emelendôk ki. A betegek többségében a vérzéses jelenségek hátterében disseminált intravascularis koaguláció (DIC) áll. A differenciáldiagnózis során többek között a maláriát, tífuszt, kolerát, shigellosist, a haemorrhagiás lázak különbözô fajtáit kell kizárni.

A diagnózist a vírus valamilyen módszerrel való kimutatása biztosítja, ez történhet ELISA-val, a vírus elleni antitestek kimutatásával, elektronmikroszkópiával vagy tenyésztéssel, de többnyire reverz transz­kriptáz polimeráz chain reakció (RT-PCR) se­gítségével történik, amely néhány órán belül eredményt ad.

A betegségnek egyelôre specifikus terápiája nincs, a szupportív kezelés (folyadék- és elektrolitpótlás, fájdalomcsillapítás, szükség esetén gépi lélegeztetés, a bakteriális felülfertôzések antibiotikus kezelése stb.) az egyedüli bizonyítottan hatásos módszer. A WHO legújabb guideline-ja gyógyult ebolás betegektôl vett transzfúzió vagy plazma adását javasolja, bár ennek hatásossága nem bizonyított. Természetesen folynak vizsgálatok különbözô új gyógyszerek elôállítására, ilyen a sajtóból ismert ZMapp, amely három – az Ebola-vírus glikoprotein epitopjai ellen termelt – antitest keveréke, és amely néhány esetben hatásosnak mutatkozott. A szer azonban nem áll rendelkezésre, gyógyszerbiztonsági vizsgálatokat sem végeztek vele, és még az sem biztos, hogy a két USA-beli kezelt beteg ettôl gyógyult volna meg, hiszen egyikük pl. passzív immunizációban is részesült, gyógyult ebolás beteg vérével. Más gyógyszercégek is próbálkoznak terápiás szerekkel, a TkM Ebola egy, az Ebola-vírus RNA-polimeráz-L elleni RNS, amely majomkísérletekben csökkentette a halálozást, és amelynek alkalmazására az FDA az ebolás betegeknél engedélyt adott, vagy a BCX-4430 jelû szer, amely egy adenozin analóg, és állatkísérletekben Marburg-vírus-(szintén Filovírus)-fertôzésben hatásosnak bizonyult. Néhány antivirális gyógyszer mint a favipiravir vagy a brincidofovir, amelyek in vitro vagy állatkísérletekben hatásosnak bizonyultak, most embereknél is kipróbálásra kerülnek.

Folynak kísérletek vakcina elôállítására is, ezek közül kettô már a fázis I. vizsgálatra kész. Az egyik esetében (cAd3-ZEBOV) egy csimpánzból származó adenovírus vektorba ültetettek Ebola-vírus gént, a másiknál (rVSV-ZEBOV) szarvasmarhákból származó, legyengített vesicularis stomatitis vírus egyik génjét helyettesítették egy Ebola-vírus génnel.

Az új gyógyszerek és vakcinák bevezetése számos orvosetikai kérdést vet fel. Az új szereket minél hamarabb be kellene vetni, de ehhez klinikai kipróbálás szükséges, amelyeket csak a járvány által érintett országokban lehet elvégezni. Az új gyógyszereket általában elôször egészséges önkéntesekben próbálják ki, ilyenkor a dózis megállapítása és az esetleges súlyos mellékhatások detektálása a cél. Ha a kipróbálás betegeken történik elôször, lehe­tetlen a súlyos mellékhatások kiszûrése, hiszen ezek a betegség következményei is lehetnek. Hogyan lehetne azonban sza­bályszerû klinikai vizsgálatot végezni olyan országokban, ahol nincs egészségügyi infrastruktúra, ahol az emberek írástudatlanok, nem bíznak az orvosokban, sámánok és varázslók kezelik ôket, ahol nincs elegendô személyzet, kórházi ágy, eszköz! Ilyen súlyos járvány esetén megengedhetô azonban, hogy az egészséges önkéntesek mellett végveszély esetén párhuzamosan betegek is kapják a szert. Természetesen az adagolás feltétele a kezeltek hozzájárulása és a kezelés hatásának gondos értékelése. Amennyiben ez nem történik meg, félô, hogy a hatástalanság vagy az esetleges súlyos mellékhatások nem derülnek ki. Randomizált klinikai vizsgálat, gyakori interim analízis és szigorú „stop” kritériumok alkalmazása szükséges bármilyen új ebola elleni terápia bevezetéséhez. Normális vizsgálati körülmények között egy új gyógyszer kipróbálása placebo segítségével történik, a betegek fele az új szert, a másik fele placebót kap. De egy 70%-os halálozással járó betegség esetén etikus-e egy potenciálisan hatásos szert visszatartani a betegek felénél? Ha egy ígéretes gyógyszerbôl elegendô áll rendelkezésre, a klinikai vizsgálat mellett „compassionate use” is megengedhetô olyan helyeken, ahol klinikai vizsgálat nem, de a betegek adekvát monitorozása lehetséges.

Ugyancsak nehéz etikai kérdés a vakcinák kipróbálása. A fázis-I. vizsgálatok során csak a biztonságosság derül ki, a hatásossághoz normális esetben fázis II-III. vizsgálat szükséges, és csak ezek eredményessége esetén lehetséges nagy populációk oltása. De lehet-e várni az eredményekre, amikor naponta százak halnak meg a betegségben, vagy át kell lépni a szokásos eljáráson, és meg kell kezdeni a veszélyeztetett emberek, pl. az egészségügyi személyzet oltását? És kik részesülhetnek elôször majd a kevés rendelkezésre álló védôoltásból vagy gyógyszerbôl?

A mostani járvány Libéria, Sierra Leona, Guinea határ menti körzetében tört ki. Talán egy 2 éves guineai kisfiú volt az elsô áldozat, aki 2013 decemberében betegedett meg, majd hamarosan húga, édesanyja és nagymamája is elhunyt a betegségben. A járvány gyorsan átterjedt a szomszédos országokra is és exponenciálisan nôtt a megbetegedettek száma. A betegség ráadásul ismeretlen volt Afrika ezen részén, és a megbetegedéseket kolerának vagy Lassa láznak tartották, és csak 2014 márciusában merült fel, hogy eboláról lehet szó.

A három ország között a határ porózus, az emberek hamar eljutnak a viszonylag jó közlekedési útvonalakon a zsúfolt nagyvárosokba, mint Monrovia vagy Conakry, ami növeli a terjedés veszélyét, és szinte lehetetlenné teszi a kontaktok felkutatását. Tovább nehezíti a helyzetet az egészségügyi rendszer gyengesége, a pénz, az ágyak, a kórházak és a személyzet hiánya. A WHO számítása szerint a három országban mintegy 3000 további kórházi ágyra lenne szükség a betegek ellátására.

A megbízhatatlan és inkomplett adatok szerint ez év október 22-ig közel 10 000 megbetegedés és 5000 haláleset történt, de a WHO szerint e számok két és fél­sze­rese közelebb van az igazsághoz. Jellemzô, hogy Libériában például magasabb az ebola következtében meghaltak, mint a biztosan detektált esetek száma. Ijesztôen magas az egészségügyi személyzet megbetegedése és halálozása, 443 megbetegedés és 244 haláleset ismert. A N. Eng. J. Med szeptemberi számában amerikai orvosok búcsúznak ebolában elhunyt társuktól, Sam Brisbane libériai orvostól.
A régi görögök ismerték a „jó halál” fogalmát, vagyis dicsôséggel meghalni a hazáért a csatamezôn. A nyolc saját és hat adoptált gyermeket nevelô, magasan képzett doktor az alapvetô egészségügyi struktúrát nélkülözô helyzetben is tovább kezelte ebolás betegeit, ahelyett, hogy visszament volna saját birtokára, messze a járványtól. A cikk szerzôi leírják, hogyan érkezett meg az elsô ebolás beteg a kórházba. Mire az ebola tüneteit realizálták, a beteg már hat órája feküdt egy betegekkel, nôvérekkel zsúfolt kis helyiségben. Azonnal el akarták különíteni, de az ágyat nem tudták átvinni a keskeny ajtón, ezért dr. Brisbane és kollégái megragadták a matracot és a beteget maguk cipelték át egy másik helyiségbe. Öt perc múlva a beteg már halott volt. A doktor a következô napokban folytatta gyógyító munkáját, de néhány nappal késôbb megbetegedett és hamarosan meg is halt. Ugyanilyen sors várt a többi orvosra és nôvérre is. A cikk felveti azt az etikai kérdést, hogy vajon meddig kell saját életét is kockáztatnia az egészségügyi személyzetnek olyan körülmények között, amikor szinte biztos, hogy megfertôzôdnek egy halálos betegséggel. A Brisbane-hez hasonló elkötelezett orvosok, nôvérek feláldozzák magukat a közösségért, ezért haláluk minden bizonnyal „jó halál”.

Bár a betegség reprodukciós rátája (az arány, amely megmutatja, hogy egy beteg hány másik embert fertôz meg) viszony­lag alacsony, 1,7–2,02 közöttire becsülik (szem­ben például a kanyaró 15 körüli értékével) a járvány mihamarabbi megállítására mégis kevés az esély. Az optimistább elôrejelzések szerint az év végéig mintegy 20 000, a legrosszabb forgatókönyv szerint több mint 1,5 millió megbetegedésre lehet számítani. A WHO legújabb számításai szerint hetente 10 000 új beteg kapja el a kórt az elkövetkezô hónapokban. Sok szakértô szerint az erôfeszítések ellenére a betegség a maláriához hasonlóan, való­szí­nûleg endémiássá válik Afrikának ezen a részén.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet keretében egy Sierra Leone-i kórházban dolgozó angol ápolónô a New England Journal 2014. szeptember 14-i számában számolt be egy ottani napjáról. A betegek izolálása és ellátása pénzt, szakértô személyzetet és védôruházatot igényel. Kiszámították, hogy egy személy egy beteg ellátásához naponta hétszer öltözik védôruhába, melynek nagy részét nem lehet fertôtleníteni, el kell égetni. Egy teljes szett kb. 75 dollárba kerül. A személyzet 40 percnél több idôt nem tud a forró, légkondicionálás nélküli sátrakban, a nehéz és teljesen zárt ruhában eltölteni, ekkorra már úsznak a verejtékben, és saját biztonságuk érdekében át kell öltözniük. A védôöltözet megnehezíti a betegekkel való kapcsolatot, már a személyzet megjelenése is ijesztô, nem beszélve arról, hogy nincs lehetôség direkt testi kontaktusra. A vetkôzés a legveszélyesebb momentum, ilyenkor történik a legtöbb baleset. Ezért vezették be az ún. „buddy” szisztémát, minden egyes dolgozóra egy másik ügyel, figyelve arra, hogy társa hogyan öltözik és vetkôzik, betartja-e az összes higiéniai elôírást. A 80 ágyas kórházba az elôzô napon 8 új ebolást vettek fel. Az elmúlt héten az ott ebolával kezeltek 250 kontaktusát sikerült felkutatni, de számítások szerint több mint 1500 lehet a valódi szám. A betegek mentôautóval érkeznek, sokszor tízesével egy autóban, és a betegek keverednek a csak gyanús esetekkel. A 470 000 lakosú tar­to­mányban összesen 4 mentôautó van.
A kórházban a biztosan ebolás betegeket, a valószínûleg megbetegedetteket és a gyanús eseteket három külön sátorban ápolják, a személyzet a gyanúsaktól a betegek felé haladva teszi a dolgát. Amennyiben a PCR-vizsgálat nem igazolja az ebolát, a beteget hazaengedik, pozitivitás esetén átkerül a megbetegedettek közé. Miután a gyanús és valószínûleg betegek egy része valóban ebolás, a közös sátorban – annak ellenére, hogy igyekeznek a betegek közötti kontaktust megakadályozni, és állandóan fertôtlenítenek – egymást tovább fertôzik. Nem csoda hát, hogy az emberek rettegnek a kórháztól, és azt hiszik, hogy ott lesznek csak igazán betegek, ami a fentiek fényében akár igaz is lehet. Az ebolás betegeket folyadékterápiával, fájdalomcsillapítókkal és antibiotikumokkal kezelik. A személyzet az orvosi ellátáson kívül a betegek étkezésérôl és a fertôtlenítésrôl is gondoskodik, a holttesteket fertôtlenítés után helyben ássák el.

Az ebola-járvány rengeteg közegészségügyi, szociális, társadalmi, sôt etikai kérdést is felvet. Az érintett országokban gyakorlatilag alig létezik közegészségügy vagy a mai kornak megfelelô egészségügyi ellátás. Libériában, ebben a 4 milliós országban a járvány kitörésekor összesen 200 orvos dolgozott, számuk mostanra 50-re fogyatkozott. A WHO legutóbbi közlése szerint Libériában jelenleg már egyetlen üres ágy sincs a betegek kezelésére. A N. Engl. J. Med. legújabb, októberi száma szerint egy szeptemberi hét alatt 985 új beteget diagnosztizáltak, de a három országban összesen csak 650 kórházi ágy van! Nincs elég kórház, ápolószemélyzet, az izolált ápoláshoz szükséges eszköz (kesztyû, overall, szemüveg stb.), intravénás folyadékpótláshoz szükséges eszköz és folyadék, aka­dozik az áramellátás, sok helyen nincs folyóvíz, szappan, dezinfektáns, ráadásul a te­metkezési szokások és hiedelmek elôsegítik a járvány terjedését. Az ebola-járvány az egészségügy teljes kapacitását kime­rítette, emiatt az egyéb betegségekben (malária, hasmenés, tuberkulózis stb.) szenvedôkre sem jut már idô, pénz, energia. Az orvosok és ápolók jó része elmenekült, vagy megtagadta a munkát. Libériát és Sierra Leonét több mint 10 évig tartó polgárháború is sújtotta, az államszervezet fejletlen, gyenge, az emberek bizalmatlanok a hatóságokkal szemben, a politikai rendszer a járvány alatt destabiliziálódott. Néhány esetben megtámadták az ebola-centrumokat, részben, hogy a betegeket hazavigyék, részben, hogy megszerezzék az ottani „javakat”. Az is elôfordult, hogy egészségügyi dolgozókat öltek meg, akik felvilágosítást akartak adni a járványról. Miután a betegek óriási száma miatt a hagyományos orvosi módszerek mint kórházi kezelés, izolálás, a kontaktok felkutatása, valószínûleg már nem elégségesek a járvány megállítására, egyes szakértôk szerint szükség lenne a betegek otthoni ápolására – természetesen az alapvetô higiéniás szabályok betartásával. Ehhez ún. kitteket állítanának össze, védôöltözettel, fertôtlenítôszerekkel, ORF-fel és gyógyszerekkel. Ezenkívül a helyi közösségekben ún. Community Care Center-eket hoznának létre, ahol a betegek helyben izolálhatók, és biztosítható számukra az alapvetô orvosi ellátás. Megnehezíti a járvány elleni küzdelmet, hogy számos helyen az ebola lehetôségét is tagadják az ott élôk, azt hiszik, hogy az orvosok megölik a betegeket, és inkább a törzsi varázslókhoz for­dulnak. Nem mondanak le temetési szer­tartásaikról (pl. a halottak csókolgatása, mosdatása), sôt arra is volt példa, hogy az odaérkezô egészségügyi dolgozókat megfenyegették, megölték. A higiéniás szabályok, pl. kézmosás fontosságát persze ne­héz hangsúlyozni ott, ahol még elegendô ivóvíz sincs. Terjednek az összeesküvés-elméletek, azt a rémhírt terjesztik, hogy a gyógyszergyárak új gyógyszereket akartak kipróbálni, ehhez tudatosan fertôzték meg az embereket, de a szellem kiszabadult a palackból, és a kísérlet kontrollálhatatlanná vált. Megjelent a feketepiac is, olyan halotti bizonyítványokat árulnak, amelyek igazolják, hogy a halott más miatt hunyt el, lehetôvé téve, hogy az elhunytakat a szokásos módon temessék el. Nyugtalanító fejlemény, hogy állítólag gyógyult betegek vérét már a feketepiacon is árulják, horribilis összegért.

A helyi közösségek, az egyszerû emberek bevonása és felvilágosítása, a kulturális hagyományok figyelembevétele nélkül a járványt nehéz lesz kontrollálni, mondják szakértôk.

Az, hogy mekkora a járvány nagysága, az Orvosok Határok Nélkül korai vészkiáltásai ellenére csak hosszú hónapok után realizálódott a nemzetközi közvéleményben. Az elsô megbetegedések 2013 decemberében történtek, de csak 5 hónappal, és csaknem 1000 halottal késôbb in­dult be nemzetközi segélyakció. 2014 augusztusában a WHO nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a járványt, majd szeptemberben a következô megállapítást tette: „Az Afrika nyugati felén tomboló Ebola-járvány a modern idôk legsúlyosabb közegészségügyi vészhelyzete. Az írott történelemben soha nem számoltak be olyan, a biológiai biztonsági (biosafety) skálán legveszélyesebb (BSL-4) patogénrôl, amely ilyen rövid idô alatt, ilyen nagy földrajzi területen, ilyen hosszú ideig fertôzött volna meg ilyen sok embert.” Az ENSZ Biztonsági Tanácsa történetében elôször foglalkozott egy közegészségügyi problémával, és arra a következtetésre jutott, hogy az Ebola-járvány komoly fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Felhívta a tagországokat a betegség elleni harc támogatására, hiszen a költségek szolid számítás szerint is meghaladják majd az egy milliárd dollárt. A nemzetközi közösség most lassan ugyan, de ébredezik. Az USA 4000 katonát küld a helyszínre és 17 tábori kórházat állít fel. Más országok, többek között Kuba, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Németország különbözô módon, szintén segítenek. Az ENSZ történetének elsô egészségügyi misszióját, az ún. UNMEER-t (UN Mission for Ebola Emergency Response) állította fel, amelynek elsôdleges feladata a betegség terjedésének megakadályozása, a betegek kezelése, a legfontosabb szolgáltatások biztosítása, az államok stabilitásának ôr­zése és a nem érintett országok védelme. A tervek szerint december elsejéig a betegek izolálásához szükséges kapacitás 70%-át létre kell hozni, és a halottak 70%-át biztonságosan el kell temetni.

Ami a járvány Nyugat-Afrikán kívüli terjedését illeti, a helyzet napról napra változik. Bár Európában és az USA-ban is volt már néhány eset, elôfordult helyi és kórházi fertôzés is, itt nagyobb járvány kialakulásától nem kell tartani. Az Egyesült Államokban történt megbetegedések miatt azonban Obama válságstábot hívott össze, a CDC pedig megfontolja, hogy az eddigi eljárásrendet módosítja. Bevezet­hetik itt is a „buddy” rendszert, vagy azt, hogy ebola gyanúja esetén egy központi szám hívható, ahol a veszély mértéke szerint intézkednek, tehát az esetleges beteg nem a háziorvosát vagy a legközelebbi kórházat látogatja meg, tömegközlekedési eszközöket igénybe véve. A több országban bevezetett kérdôíves kikérdezés, testhômérséklet-mérés nagyjából-egészébôl alkalmatlan az esetleges betegek ki­szû­résére.

Sokkal aggasztóbb a helyzet a fejlôdô világban. Ha a betegség valamelyik más afrikai ország, vagy egy indiai, pakisztáni, brazíliai város nyomornegyedében üti fel a fejét, ugyancsak nehéz lesz a terjedés megakadályozása. A WHO a járvány terjedése szempontjából néhány országot, mint Elefántcsontpartot, Bissau-Guineát, Malit és Szenegált nagyon, Benint, Kamerunt, a Közép-afrikai Köztársaságot, a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Gambiát, Ghánát, Mauritániát, Nigériát, Dél-Szudánt és Togót erôsen veszélyeztetettnek tart. Ezek az országok határosak vagy közel fekszenek a járvány által sújtott országokhoz, a kereskedelem és migráció miatt kitettek a fertôzöttek megjelené­sének és gyenge az egészségügyi rend­szerük.

A járványnak már most komoly gazdasági következményei vannak. Libéria és Sierra Leone gazdasága összeomlott, éhínség fenyeget, mert külföldrôl nem szállítanak élelmiszert, a parasztok nem mû­velik meg földjeiket. Az iskolák, bankok, üzletek bezártak, a karanténba helyezett falvakba a hadsereg szállít élelmet és vizet. Az emberek jövedelmük 80–90%-át most már élelemre költik, nem jut pénz higiéniai felszerelésre, gyógyszerre vagy ruházkodásra. A Világbank számítása szerint a járvány a három érintett országban mintegy 36 milliárd dollárnyi kárt okoz, és ha nem sikerül a járványt hamarosan megállítani és az tovább terjed Afrikában, akkor 2015 végére a költségek elérik a 325 milliárd dollárt, ami a világgazdaság egészére is hatással lehet.

Amíg a járványt nem sikerül Nyugat-Afrikában megfékezni, addig az egész világ veszélyben van, állítják szakértôk, ezért az eddiginél sokkal többet kell tenni, hogy megállítsuk a betegség terjedését, beleértve a katonai-orvosi intervenciót is.

Dr. Kardos Gabriella

Megjelent: Hírvivő 2014/3. szám

Bemutatkozás
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az országban dolgozó 1500 házi gyermekorvos szakmai és érdekérvényesítő szervezete. Minden gyermek számára elérhető korszerű ellátást, megfelelő munkakörülményeket, vonzó életpályát biztosító gyermekorvosi alapellátásért küzdünk. Kapcsolatban állunk a gyermekgyógyászat és az alapellátás irányító testületeivel, intézményeivel, az egészségügyi kormányzattal, nemzetközi szervezetek aktív tagjai vagyunk.
Rendezvényeink
Gyermek-gasztroenterológia az alapellátásban - Debrecen
2019. március 23.

Gyermek-gasztroenterológia az alapellátásban továbbképző szeminárium és workshop

ÁSZ Rendezvényház DEBRECEN





Kávészünet-21
2019. május 10-12.

Hotel Azúr, Siófok



Kávéházi Szalon
2019. május 9.

Kávéházi szalon Pre-congress workshop
Siófok, Hotel Azúr

Kiemelt partnereink
Házi Gyermekorvosi Szekció
Gyermekegészségügyi Információs Magazin Szülőknek GyermekLét – A Házi Gyermekorvosok Egyesülete tájékoztató elektronikus kiadványa.
Gyermekorvos továbbképzés
Első 1000 nap program