Nagyon időszerű volna végre felnőttnek tekinteni a szülőt

Hí­rek 2016.02.18.

Nagyon időszerű volna végre felnőttnek tekinteni a szülőt - Interjú dr. Kádár Ferenc gyermekorvossal.
Üveg térelválasztók, színes falak, kiegészítők, recepció, gyereksarok, könyvek, tévé.


A mosdó és a bútor is gyerekbarát, külön ruhatárolóban gyűjtik a fölösleges ruhákat, amelyeket rászoruló családoknak adnak. Kuckós zugok teszik barátságossá a XIII. kerületi önkormányzat Ipoly utcai gyermekrendelőjét. Az összképet az itt dolgozó orvosok az általuk működtetett alapítvány segítségével formálták ilyenné. Kuriózum, hiszen a rendelőkben gyakran WC-papír sincs, nemhogy recepció vagy gyereksarok. Itt dolgozik Kádár Ferenc gyermekorvos, aki már egy tíz évvel ezelőtti írásában is szokatlanul erős kritikával illette az egészségügyet.

– Javult valamit a helyzet az elmúlt évtizedben?

– Nem. Máig nem volt rendszerváltás a magyar egészségügyben. Ez a döntéshozók felelőssége. Kapcsolatokon múlik, ki mikor kerül be egy szakrendelésre, sokszor kiszolgáltatottak a betegek, tisztességesen helytálló kollégák megítélését tehetik tönkre kóklerek. Tehetik, mert például egyetlen tollvonással megszüntették a szakfelügyeletet. Önnek van főnöke? Nyilván van. Nekünk, az alapellátásban, nincs. Még jó, hogy többségünk nagyon tisztességesen dolgozik, és sok gyerek magától is meggyógyul.

– Tisztázzuk: sok vagy kevés a hazánkban praktizáló nagyjából 1500 házi gyermekorvos?

– A nagyvárosokban sok, a kis falvakban kevés. Az igazán indokolt esetek számához viszonyítva sok, az indokolatlan orvoshoz fordulások nagy számához viszonyítottan kevés. Mert az alapellátásban a gyerek-orvos találkozások fele indokolatlan és fölösleges. Naponta megnézünk 50-70 gyereket, pedig egy részük nem is igényelne orvost. Ha csak azzal a tízzel foglalkoznánk, aki valóban beteg, akkor elég lenne 500–800 gyermekorvos is. Összehasonlításul: a svéd gyerekorvosok napi nyolc gyereket vizsgálnak meg, azokat, akik tényleg betegek. Hozzánk viszont nemcsak a betegek jönnek, hanem a gyógyultak is, mert igazolás kell óvodába, iskolába minden nátha és hasmenés után, meg azért, hogy a gyerek úszhasson vagy részt vehessen egy iskolai futóversenyen. Nagyon időszerű volna végre felnőttnek tekinteni a szülőt: legyen már joga egy egyszerű mulasztás igazolásához ahelyett, hogy a végre gyógyult gyerekével újra a betegek közé ülve kitegye őt egy újabb fertőzésnek, miközben persze időt von el a valóban rászorulók ellátásától. De hát mit tegyünk, a jogszabály előírja, hogy a háziorvosnak igazolást kell írnia, ha a gyerek hiányzott. Adjunk igazolást, ha a család síelni megy, ha elaludt, és közben pitiáner csalássá degradáljuk a hivatásunkat gyerekek tíz- és tízezrei előtt.

– Mindezzel összefügghet az a trend, hogy egyre gyakrabban látják el a kicsiket is a felnőttrendeléseken.

– Ez azzal függ össze, hogy a kistelepüléseken nincs gyermekorvos. Pedig ahogy nem mindegy, hogy nőgyógyászhoz vagy sebészhez megyünk, ugyan mindkettő tud vágni, úgy az sem mindegy, hogy a gyereket gyerekgyógyász vagy felnőttháziorvos látja-e el. A gyerekorvosok gyermekgyógyászatból szakvizsgáznak, aztán még hosszú évekig foglalkoznak egyetemi klinikán vagy kórházi gyermekosztályon kizárólag gyermekekkel. Ezzel szemben a felnőttháziorvosok jó, ha három hónapos gyermekgyógyászati képzést kapnak. A gyerek nem kicsi felnőtt: más az immunrendszere, a betegségei és azok lefolyása is. Van olyan betegség, ami csak gyerekkorra jellemző, és van, ami csak a felnőttkorra. Nem véletlen, hogy már a 19. század második felében elkülönült a gyermek- és a felnőttgyógyászat. Nálunk ma a 18 éven alattiak 30 százalékát nem gyerekorvos látja el, főként a gazdaságilag fejletlen térségekben. Ezeken a hátrányos helyzetű településeken nagy a gyerekgyógyászhiány, az önkormányzat ugyanis képtelen a háziorvosi mellé még egy házi gyermekorvosi rendelőt is felépíteni.

– Ráadásul ezekben a falvakban kevés a gyerek is, jó, ha talán néhány száz, emiatt óvodák, iskolák sem működnek sok faluban, kistelepülésen.

– Nagyjából ezer gyerek kell egy praxishoz. Az OEP-től kapott fejkvóta alapján ennyi tud – úgy-ahogy – eltartani egy rendelőt, egy orvost és egy asszisztenst. Különleges eszközre ebből nem futja – marad a tudás, a készség, a fonendoszkóp és az empátia.

– Akkor nem lenne mégiscsak „egyszerűbb” megszüntetni a gyermek-alapellátást, ahogyan tették azt például Bulgáriában, Romániában vagy Lengyelországban?

– Itthon is meg akarták szüntetni, a holland rendszer mintájára, ezért a magunk és persze a gyerekek védelméért hoztuk létre a Házi Gyermekorvosok Egyesületét húsz évvel ezelőtt. Az egyik legnagyobb eredményünk éppen az, hogy nem szűnt meg nálunk is a házi-gyermekorvosi ellátás. Több európai szervezet tagjaként látom, az általános törekvés az, hogy igenis legyen gyerekorvos az alapellátásban. Európa legtöbb országában van, és szervezik már Angliában és Belgiumban vagy Finnországban is, ahol korábban nem volt. Angliában, Svédországban vagy Hollandiában egyébként más a képzési rendszer is: többet tanulnak az orvosok gyermekgyógyászatból és képzettebbek a szülők is.

– Nálunk nem elég felkészültek a szülők?

– Akikkel találkozom, azokkal egyre kevesebb a „gond”, de sajnos nem ez az általános. Ezért is mondom, hogy paradigmaváltásra van szükség, és nem csak az orvosok, hanem a szülők és a döntéshozók részéről is.

– Szálazzuk szét! Hogyan nézne ki a szemléletváltás az orvosok esetében?

– Ha csak a hátrányos településeket nézzük: öt-tíz falura kellene egy gyerekorvos. Szakítani kéne az „egy falu-egy orvos” szemlélettel, szükség volna egy közös kisbuszra, amivel szállítani lehetne a gyerekeket egy központi fekvésű rendelőbe. Ha a falvaknak nincsen pénze autóra, akkor szálljon be az állam. Ha stadionokra van pénz, erre is kell, hogy legyen. Van, ahol már működik a rendszer: a házigyerekorvos délelőtt saját praxisának gyerekeit látja el, délután pedig a környező hat falu betegeivel foglalkozik. A szegény falvakban sajnos sokkal több a betegség, a táplálkozási zavar, a fejlődési elmaradás, az ott élő gyerekeknek is szükségük volna az ajánlott védőoltásokra, de a vegyes praxisok háziorvosainak (akik felnőttek mellett ellátnak gyerekeket is) sokszor fogalmuk sincs ezekről a védőoltásokról. A vegyes praxisokban korszerűtlenebb gyógyszereket kapnak a gyerekek, több antibiotikumot írnak fel nekik feleslegesen, kevesebb figyelem jut a betegségek megelőzésére, gondozására, ezt mutatják az OEP adatai. Nem jó a vegyes praxis a gyerekeknek.

– Mi lenne a szülők helyes magatartása?

– Nem igaz, hogy minden náthát, bélhurutot látnia kell orvosnak. Ez butaság! Az odafigyelő, jól informált szülő el tudja dönteni, mikor van szükség orvosra. Nem kell nyakra-főre a rendelőbe cipelni a gyereket. Nincs ország, ahol egy kis láz miatt orvost hívnak. Ennél sokkal drágább az időnk, nem azért képeztek ki bennünket, hogy autóvezetéssel töltsük a munkaidőnket. Ebben az iskolának is lenne dolga: egészségtant is oktatni kellene a matek mellett. Az aggódó, felkészületlen szülőket becsapni is könnyű: a gyógyszertárakban árult készítmények sok esetben fölöslegesek.

– Mit kellene tenniük a döntéshozóknak?

– A mindenkori kormányok szívesen kampányolnak azzal választások idején, hogy gondolnak a gyerekek jövőjére, holott nem törődnek az érdekeikkel igazán. Ez egy jogszabálykövető ország, itt az emberek nagyobb része inkább hallgat, mint tiltakozik. Ha nemcsak uszodaépítésre lenne pénz, hanem akár a már említett „közös autóra”, oktatásra, az önkormányzatok megerősítésére vagy ellátásszervezésre, akkor sokkal jobb lenne a helyzet a legszegényebb, legveszélyeztetettebb településeken is.

– Ön egyrészről antibiotikum-ellenes, másrészről oltáspárti. Mit tesz, ha egy ellentétes szemléletű szülő keresi meg?

– Nem vagyok antibiotikum-ellenes, de csak akkor adok antibiotikumot, ha valóban szükséges. Ha meg egy fontos védőoltást ellenző szülővel találkozom, meggyőzöm. Aki nem tudja meggyőzni a szülőt, az ne is menjen házi gyermekorvosnak. Aki kint, a terepen dolgozik, az tanító és népnevelő is egyben. Sok szülő azt sem tudja, hogy levegőre kell rendszeresen vinni a gyereket és napi rendszert kialakítani az életében. A változáshoz ugyan sok idő kell, de ez együtt jár ezzel a munkával. Meg kell tanítanunk, mi az, hogy láz, és azt is, mikor kell orvoshoz menni vagy hívni az ügyeletet; mit kell csinálni egy köhögéssel, hasmenéssel; mi a hisztériás sírás és mi a betegségből adódó sírás; hogyan kell egy hányást kezelni. De nem csak tanítunk, remek eredményeink is vannak. Szinte hőstett, amit véghezvittünk az elmúlt évtizedekben, a közel 100 százalékos átoltottsággal betegségek ezreit előztük meg, kórházi kezelést igénylő kórképeket tüntettünk el. Így aztán egyre kevesebb gyerekorvosra és gyermekosztályra van szükség. Az elmúlt években gyerekosztályból zárták be a legtöbbet.

– Viszont tény az is, hogy a házigyerekorvosok átlagéletkora hatvan év.

– Ha nem jön az utánpótlás, félő, nem lesz gyermekgyógyászati alapellátás 10-20 év múlva. Már megtörtént, ami elképzelhetetlen volt: hiányszakma lett a gyerekorvos. De az is igaz, hogy ha lenne utánpótlás, akkor sem biztos, hogy az idősebbek átadnák a helyüket. Ugyanis a 150 ezres nyugdíjból nem tudnak megélni, inkább dolgoznak, amíg tudnak. Kevés rezidenst képeznek, és a fiatalok inkább mennek kórházba dolgozni, azt nagyobb kihívásnak vélik. Persze, hogy látnák meg a szakmánk szépségeit, ha a szakorvosjelölteket ki sem engedik háziorvosi praxisba, mert akkor nincs, aki ügyeljen a kórházi osztályon. Ha meg egy-két napra kijönnek, mit látnak? Hogy igazolásokat írunk és náthás gyerek szüleit győzködjük, hogy vírus ellen nem használ az antibiotikum.

– Így valóban nem lehet túl vonzó ez a szakma a fiataloknak…

– Pedig csodálatos ez a hivatás! A gyerekgyógyászat sokkal inkább rendben van, mint a felnőtt. A hiba a rendszerben van: nincs szervezetfejlesztés, és nagy a szervezetlenség. Márpedig amit nem fejlesztenek, az óhatatlanul sorvad. A megoldást abban látom, hogy a kórházi és a körzeti gyermekorvosoknak összefogással kellene nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Szerkezeti átalakítás kell: van ahol kevesebb, máshol meg több a praxis, mint kellene, ráadásul sok a párhuzamos munka. Fenntartjuk például az iskolaorvosi ellátást, amikor minden gyereknek van saját háziorvosa, aki felelős a védőoltások beadásáért is. Csapatmunkára lenne szükség: az orvosnak az asszisztenssel, a védőnővel, a szülővel és segítő szakemberek sokaságával kellene együttműködnie.

– A magyar egészségügy összenőtt a hálapénz fogalmával. Így van ez a gyermek alapellátásban is?

– Alig találkoztam borítékkal az alapellátásban töltött csaknem négy évtizedem alatt. Ez nem egy hálapénzes terület. Ha azonban kimegyek, mondjuk, Sashalomra, és ezért elkérek valamennyit – nem 25 ezret, mint egyes magánszolgáltatók –, az nem hálapénz, hanem munkadíj.

Bemutatkozás
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az országban dolgozó 1500 házi gyermekorvos szakmai és érdekérvényesítő szervezete. Minden gyermek számára elérhető korszerű ellátást, megfelelő munkakörülményeket, vonzó életpályát biztosító gyermekorvosi alapellátásért küzdünk. Kapcsolatban állunk a gyermekgyógyászat és az alapellátás irányító testületeivel, intézményeivel, az egészségügyi kormányzattal, nemzetközi szervezetek aktív tagjai vagyunk.
Rendezvényeink
Gyermek-gasztroenterológia az alapellátásban - Debrecen
2019. március 23.

Gyermek-gasztroenterológia az alapellátásban továbbképző szeminárium és workshop

ÁSZ Rendezvényház DEBRECEN





Kávészünet-21
2019. május 10-12.

Hotel Azúr, Siófok



Kávéházi Szalon
2019. május 9.

Kávéházi szalon Pre-congress workshop
Siófok, Hotel Azúr

Kiemelt partnereink
Házi Gyermekorvosi Szekció
Gyermekegészségügyi Információs Magazin Szülőknek GyermekLét – A Házi Gyermekorvosok Egyesülete tájékoztató elektronikus kiadványa.
Gyermekorvos továbbképzés
Első 1000 nap program