
HGYE XXIV. Őszi Konferenciája
2018. november 23-24.
Helyszín: Budapest, Hotel Benczúr
1068 Budapest, Benczúr u. 35.
Miért éppen backstage?
A backstage, a színpad, a színfalak mögötti, a közönségtől elzárt világ. A zenészek, színészek, a stáb otthona. Számunkra a hagyományos szakmapolitikai tanácskozás egy ilyen backstage, amikor a rendelőinken túl, egy más környezetben, együtt formálhatjuk elképzeléseinket hivatásunk fontos kérdéseiről, tapasztalatot cserélhetünk más kollégák jó gyakorlatairól, hogy aztán a megszerzett háttér-többlettel dolgozhassunk tovább – már a saját színpadunkon, a rendelőinkben.
Idén két területet állítunk a konferencia fókuszába.
Szakmapolitikai témáinknak aktualitást adnak az egészségügyi irányítás idén megfogalmazott célkitűzései, a gyermekek egészségére irányuló figyelem. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság az ősz folyamán elkészíti és a kormány elé terjeszti az „Egészséges gyermek – gazdag élet” című program rövid és középtávú cselekvési tervét, amiben kiemelt szerepet szánnak a gyermek-alapellátásnak.
Szakmai munkánk kapcsán pedig nagyobb figyelmet kívánunk szentelni az egészséges tanácsadás témájának, mélyebb megvilágítással, kompetens előadókkal, a jó gyakorlatok megosztásával szeretnénk hozzájárulni e sokrétű tevékenységünk megújulásához.
Nagy várakozás
A jövőbeli gyermekellátás nélkülözhetetlen része lesz a praxisközösségekben együtt dolgozó, megnövekedett kompetenciával többlet tevékenységet végző házi gyermekorvos. A munka végzéséhez megfelelő finanszírozásra, infrastruktúrára, az orvos munkáját segítő, szakirányú végzettséggel rendelkező asszisztensekre, a jövő házi gyermekorvosait megfelelően képezni tudó házi gyermekorvos tutorokra, akkreditált oktató praxisokra lesz szükség. A konferencián szeretnénk bemutatni a kollégáknak a már elfogadott elképzeléseket.
Az egészséges tanácsadás
Az egészséges tanácsadás a mindennapi betegellátás mellett a gyermekorvosi alapellátás fontos feladata. A megszületéstől (jobb esetben már a várandósság alatt) kezdődő tanácsadásokon kerül sor az életkor szerint kötelező szűrővizsgálatokra, ilyenkor történik a kötelező és a választható védőoltások beadása, a gyermek egészséges fejlődésével, táplálásával, nevelésével kapcsolatos tanácsadásra is ezek a találkozások kínálnak alkalmat.
Jelen programunk elsődleges célja, hogy megismerjük egymás gyakorlatát, tapasztalatot cseréljünk és hazavihessünk jó példákat, amelyek segíthetnek abban, hogy ezt a fontos feladatunkat minél magasabb szinten láthassuk el. Kisebb csoportokban vitatjuk meg az egyes részkérdéseket. Felkértünk néhány elismert szakembert, hogy vegyenek részt ezekben a beszélgetésekben, segítsék az egyes témák kibontását. Erőss Rebeka klinikai szakpszichológus, dr. Gallai Mária gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta, dr. Gárdos László főorvos, gyermek-gasztroenterológus, neonatológus és prof. dr. Mészner Zsófia gyermek infektológus, vakcinológus járulnak majd hozzá a csoportok eredményes munkájához. A szimpózium a munkacsoportokban felmerült kérdések összefoglalásával zárul.
Jelen programunk elsődleges célja, hogy megismerjük egymás gyakorlatát, hazavihessünk jó példákat, megerősítsük azt, aki ezt a munkát egyébként is elkötelezetten végzi, és kedvet csináljunk hozzá annak, aki esetleg felesleges kötelezettségnek, unalmas „favágásnak” tekinti.
Kedves Kolléganő, Kolléga Úr!
A programban szereplő fontos és aktuális szakmapolitikai kérdések megvitatására új helyszínen, a Hotel Benczúrban november 23-án várjuk szeretettel.
A szervezők
Szállás
Hotel Benczúr 1068 Budapest, Benczúr utca 35.
A szállásfoglalás a szállodán keresztül történik.
A szállásfoglalási űrlapot az információk menü alatt letölthető dokumentumok között találják, ezt kitöltve kell eljuttatni a hotel címére.
Jelentkezési határidő: 2018. október 23. Ezt követően a szálloda a szabad helyek függvényében tud szállást biztosítani.
Árak
Economy***
1 ágyas: 14.000 Ft
2 ágyas: 16.500 Ft
Superior ***+
1 ágyas: 15.500 Ft
2 ágyas: 18.000 Ft
Az árak tartalmazzák az áfá-t, ifá-t és a büféreggelit.
Részvételi díj
Regisztrációs díj |
HGYE-tag |
18 000 Ft |
|
A regisztrációs díj magában foglalja a kávészünetek és a péntek esti fogadás költségét. Az étkezések költsége a számlázásnál külön kerül részletezésre.
HGYE tag, aki a nyilvántartás szerint a 2018. évi tagdíjat befizette. |
Regisztrációs díj |
Nem HGYE-tag |
24 000 Ft |
|
A regisztrációs díj magában foglalja a kávészünetek és a péntek esti fogadás költségét.
Az étkezések költsége a számlázásnál külön kerül részletezésre.
|
Regisztrációs díj |
Rezidensek számára |
0 Ft |
|
Rezidensek számára a szakmai programokon való részvétel térítésmentes |
Regisztrációs díj |
Védőnők |
3 000 Ft |
|
A szombati szakmai programon való részvétel |
Társasági program: péntek esti fogadás |
Kísérő |
6 000 Ft |
|
Nem regisztráltak részére |
Program tervezet
2018.11.23. péntek
PROGRAM
12.00- Regisztráció
13.00-13.10 Megnyitó
Dr. Póta György elnök, HGYE
13.10-14.45 Újdonságok a háziorvosi rendszerben. Kompetenciabővítés, praxisközösségek, BSc, MSc ápolók szerepe és más kérdések. Hogyan érinti mindez a házi gyermekorvoslást?
A pódiumbeszélgetés résztvevői:
Dr. Végvári Tamás „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” alprojekt vezető
Dr. Szabó János elnök, Egészségügyi Szakmai Kollégium, Háziorvosi Tagozat
Dr. Póta György elnök, Egészségügyi Szakmai Kollégium, Gyermek-alapellátás Tagozat
14:45-15:10 Oki terápiás lehetőség a náthakezelésben bécsi vizsgálati eredmények bemutatásával
Dr. Fazekas Tamás gyermekgyógyász, Bécs
Sager Pharma által támogatott előadás
15:10-15:30 Anyatej-oligoszacharidok (HMO) a legújabb kutatások tükrében
Dr. Bogdányi Katalin házi gyermekorvos, Budapest
Nestlé szimpózium
15.30-16.00 Kávészünet
16.00-17.00 Az alapellátás megújulása finanszírozási szemszögből
Dr. Sinkó Eszter, igazgatóhelyettes, Egészségügyi Menedzserképző Központ
17.00-18.00 Gyermekgyógyászati alrendszer: fejlesztések a házi gyermekorvoslás és a klinikum területén
Dr. Takács Péter főosztályvezető, EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság
18.00-18.30 „A HGYE Tiszteletbeli Tagja” kitüntetés átadása
19.00-21.00 Fogadás
2018.11.24. szombat
PROGRAM
8.00- Regisztráció
9.00-13.00 Egészséges tanácsadás / prevenciós rendelés – szimpózium és workshop
Házigazda: Dr. Kovács Ákos
9.00-10.00 Bevezető
A témával kapcsolatos előzetes online kérdőív eredményeinek, válaszainak elemzése
Altorjai Péter, Győri József, Kovács Ákos, Pejtsik Petra, Pölöskey Péter
10.00-11.00 Workshop
Megbeszélés és vita négy párhuzamos csoportban
Szűrővizsgálatok, az egészséges és kóros fejlődés megítélése
Moderátorok:
Dr. Gallai Mária gyermekpszichiáter, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Mentálhigiéniai Centrum
Dr. Altorjai Péter házi gyermekorvos, Budapest
Táplálási tanácsadás
Moderátorok:
Dr. Gárdos László gyermek-gasztroenterológus, neonatológus, osztályvezető,
Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Zalaegerszeg
Dr. Pölöskey Péter házi gyermekorvos, Szombathely
Viselkedési, nevelési, életviteli tanácsok
Moderátorok:
Erőss Rebeka klinikai szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta,
Bethesda Gyermekkórház, Budapest
Dr. Pejtsik Petra házi gyermekorvos, Budapest
Védőoltások
Moderátorok:
Prof. Dr. Mészner Zsófia gyermek-infektológus, védőoltási szaktanácsadó,
Dél-pesti Centrumkórház OHHI, Budapest
Dr. Győri József házi gyermekorvos, Budapest
11.00-11.30 Kávészünet
11.30-13.00 Értékelő szimpózium és kerekasztal
A munkacsoportok közös megbeszélése, követendő és mellőzhető gyakorlatok. Egy lehetséges szakmai állásfoglalás körvonalai
Altorjai Péter, Erőss Rebeka, Gallai Mária, Gárdos László, Győri József, Kovács Ákos, Mészner Zsófia, Pejtsik Petra, Pölöskey Péter és a workshopok résztvevői
13.00-14.00 Ebédszünet
14.00-15.30 Aktuális kérdések
Válogatás az elmúlt évben érkezett közérdekű kérdésekből.
A kieső kollégák helyettesítése – mi lesz a praxissal, finanszírozással? Emelkedő kártyaszám, növekvő degresszió – plusz orvos vagy asszisztens alkalmazása? Milyen változtatásokat jelent számunkra a GDPR? Stb.
Moderátorok: Dr. Havasi Katalin és Dr. Erdélyi István
15.30 Zárszó
Dr. Póta György
Étkezés
Hotel | Leírás | Ár |
---|
Hotel Benczúr | Büfé ebéd /november 24., szombat | 4 900 Ft |
November 23-án (péntek) a la carte étkezésre van lehetőség a hotelben.
November 24-én (szombat) előzetes befizetés alapján tudunk biztosítani büfé ebédet.
Kérjük, a november 23-át ne jelölje be.
Elérhetőség
Házi Gyermekorvosok Egyesülete
1133 Budapest, Ipoly u. 5/E
Tel.: 30/207-0255, (1) 3300-900
E-mail: hgye@mail2000.net
Fontos információk
Konferencia helyszíne: Hotel Benczúr - 1068 Budapest, Benczúr utca 35.
A szállásfoglalás a szállodán keresztül történik. Jelentkezési határidő: 2018. október 23.
Jelentkezési és befizetési határidő: 2018. november 10.
Szakmai kérdések:
Dr. Pátri László, Dr. Horzsa Éva
További információk:
Fekete Éva
Tel.: +361/3300-900, 30/207-0255
E-mail: hgye@mail2000.
Lemondás
Lemondási szándékát kérjük, írásban jelezze. 2018. november 10-a után beérkező kérést nem tudunk figyelembe venni.
Lemondását e-mailen tudja felénk jelezni a következő linkre kattitva:
e-mail küldése.
Befizetés
Befizetési mód:
Banki átutalással: HGYE OTP Bank: 11713005-20419448
A közlemény rovatban nevét és az összeg részletezését (regisztrációs díj, étkezés) tüntesse fel.
A regisztráció akkor válik véglegessé, ha a költségek átutalása megtörtént.
Visszaigazolást a számlával együtt a befizetés után e-mailben küldjük.
A regisztrációs díj magában foglalja a kávészünetek és a péntek esti fogadás költségét. Az étkezések költsége a számlázásnál külön került részletezésre.
Jelentkezési és befizetési határidő: 2018. november 10.
Amennyiben Önt cég szponzorálja, kérjük, hogy juttassa el egyesületünkhöz a kitöltött átvállaló nyilatkozatot (a honlapról letölthető: nyilatkozat.pdf). Jelentkezését ennek hiányában nem tudjuk figyelembe venni.
Lemondás és visszafizetés:
Lemondási szándékát kérjük, írásban jelezze. 2018. november 10-a után beérkező kérést nem tudunk figyelembe venni.
Adatmódosítás
Ha a jelentkezési adatait szeretné módosítani, e-mailen (hgye@mail2000.net) tudja felénk jelezni a következő linkre kattitva:
e-mail küldése.
Támogatók
Főtámogató: Integrated Pharma Solution Kft
Kiemelt támogató: Nestlé Nutrition Institute
Letölthető dokumentumok
Id | Cím | Letöltés |
---|
1 | Szállás foglalási űrlap |
|
2 | Költségátválaló |
|
3 | Meghívó |
|
4 | Prorgam |
|