A legfontosabb változások a praxisközösségi kormányrendeletben

2021.05.28.

Kedves Kollégák! 

Az 53/2021. (II.9.) Korm. rendelet a praxisközösségekről (továbbiakban: rendelet) 2021. május 26-án módosításra került, amelyet a 277/2021. (V. 26.) Korm. rendelet. az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 19-23.§ tartalmazza. Ez a jogszabályváltozás megnyitotta az utat, hogy rövid időn belül eljuthasson a kollégákhoz például a praxisközösségi konzorciumi megállapodás hivatalos mintája. Mindez felgyorsítja a szoros praxisközösségek megalakulását is.

A következőkben összefoglaljuk a legfontosabb változásokat.



Hány praxis lehet a szoros praxisközösségben? 
A rendelet a praxisközösségben minimálisan résztvevő praxisok létszámát 5 praxisban határozta meg, a praxisközösségben részt vevő praxisok felső határát nem definiálta. Szintén fontos kitétel volt, hogy csak egymással szomszédos praxisok lehettek a praxisközösség tagjai.
A változtatás a praxisközösségben maximálisan résztvevő praxisok számát 10 praxisban maximálja, illetve lehetővé teszi, hogy az egy járáson belül nem csak szomszédos, de egymáshoz közeli, nem szomszédos praxisok is praxisközösséget alkothassanak. (1)

Ki léphet be a szoros praxisközösségbe, lehet-e fogorvosi praxis is tag? Kerülhetnek-e a patikákhoz hasonlóan, pénzügyi befeketők kezébe a praxisok?
A rendelet 2.§-a további pontokkal egészült ki, az alábbiak szerint:
- Az új rendelet rendezi a fogorvosok praxisközösségben betöltött szerepét: 5 háziorvosi és/vagy házi gyermekorvosi szolgálatonként egy fogorvosi szolgálat is részt vehet az egyesült, integrált, vagy konzorciumi (továbbiakban: "szoros") praxisközösségben. Mivel a "szoros" praxisközösségben lévő praxisok a 2.§ (3) pont 10 fő háziorvos/házi gyermekorvos szolgáltató létszámban maximálja, ezért ezek a praxisközösségek legfeljebb 12 szolgálatból állhatnak. (2)
- Egy praxis egy "szoros" praxisközösségben vehet részt (3)

- A módosítás révén a rendelet jól körülhatároltan definiálja, ki lehet praxisközösségi tag:
          - praxisjoggal rendelkező személy vagy egyéni vállalkozó,
          - e személy vagy egyéni vállalkozó közvetlen vagy közvetett többségi befolyásával működő egészségi szolgáltató,
          - állami vagy önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltató. (4)

Lényeges újdonság tehát, hogy állami, vagy önkormányzati tulajdonban lévő praxisjoggal rendelkező praxisok is beléphetnek "szoros" praxisközösségbe, illetve a rendelet a módosítás révén kizárja az orvosbárók praxisközösségekben való részvételének lehetőségét.

Méltányolható-e, ha a praxisközösség földrajzi vagy más okból egyedi helyzetet jelent?
- A "szoros" praxisközösségi formák valamelyikét életre hívni kívánó praxisok kérelmet nyújthatnak be a praxiskezelő felé, hogy határozott - szükség esetén meghosszabbítható - időre felmentést kaphassanak a rendeletben meghatározott feltételek alól. (5)
- A praxiskezelő a "szoros" praxisközösségek alapító dokumentumában definiálhatja az alapítás és működtetés kötelező feltételeit (6)

Lesz-e ellenőrzés? Hogyan szűnhet meg egy praxisközösségi tagság?
A rendelet 4.§ további pontokkal egészült ki:
- A praxiskezelő, illetve a területi kollegiális szakmai vezető jogosult a "szoros" praxisközösséggel szemben támasztott jogszabályi feladatok ellenőrzésére (7) - a rendelet alapján a praxiskezelő, illetve a területi kollegiális szakmai vezető eddig csak a kollegiális praxisközösséggel szemben támasztott követelményeket volt hivatott ellenőrizni.
- A praxiskezelő megszüntetheti a praxisközösséget, ha a praxisközösség ezt kéri, vagy nem teljesíti a rendeletben meghatározott követelményeket. (8)

A tanácsadás is "prevenciós rendelés"?
- A rendelet új paragrafussal egészült ki: a prevenciós rendelés tanácsadás formájában is teljesíthető. (9)

Ügyelet?
- Az ügyeleti rend kialakításában a praxisok  az ügyeleti szolgáltató val is együttműködnek. (10)
- Pontosítja, hogy 2 000 fő bejelentkezett létszám felett, minden további 500 fő után további 1 óra prevenciós rendelésnek kell lennie. (11)

Jogszabályi hivatkozások:
1. „(3) A (2) bekezdés szerinti kollegiális praxisközösségen belül egy telephelyen, vagy egy járáson belül egymás közelében működő egészségügyi alapellátási körzetekben legalább 5 legfeljebb 10 háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi (a továbbiakban: együtt háziorvos) szolgálat részvételével a magasabb szintű egészségügyi szolgáltatás nyújtása érdekében a következő szakmai együttműködési formák hozhatók létre és vehetők nyilvántartásba:"

2. „(4) A (3) bekezdés szerinti praxisközösségben 5 háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatonként, illetve 5 háziorvosi vagy házi gyermekorvosi szolgálatonként további egy fogorvosi szolgálat is részt vehet, ezzel a praxisközösség legfeljebb 12 szolgálatból is állhat."

3. "(5) Egy szolgálat egy (3) bekezdés szerinti praxisközösségben vehet részt."

4. "(6) A (3) bekezdés szerinti praxisközösségi szolgáltató tagja kizárólag a praxisközösséghez csatlakozó valamely szolgálat által ellátott alapellátási körzet tekintetében területi ellátási kötelezettséggel rendelkező
       a) praxisjoggal rendelkező személy (illetve egyéni vállalkozó), vagy
      b) az a)  pont szerinti személy – közeli hozzátartozóival egybeszámított – közvetlen vagy közvetett minősített többségi            befolyásával működő egészségügyi szolgáltató, vagy 
      c) állami vagy önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltató lehet."

5. "(7) A (3) bekezdés szerinti praxisközösség vagy – létrejöttét megelőzően – az  ilyen praxisközösséget létrehozni szándékozó szolgálatok kérelmére indokolt esetben a (3) bekezdésben meghatározott feltételek alól a praxiskezelő határozott vagy határozatlan időre felmentést adhat. Az így kiadott felmentés időtartama alatt a (3) bekezdésben meghatározott praxisközösségi formák létrehozhatóak, nyilvántartásba vehetőek és működtethetőek. A határozott időre adott felmentés – indokolt esetben – meghosszabbítható."

6. (8) A praxiskezelő a 4. § (1) bekezdés f) pontja szerinti előírások keretében, a (3) bekezdés szerinti praxisközösség alapító dokumentumának tartalmára vonatkozóan az  érvényes létrehozás és működés feltételeként kötelező előírásokat tehet közzé.

7. "(4) A praxiskezelő, illetve a területi kollegiális szakmai vezető az (1) bekezdésben és a 2. §-ban foglaltak teljesítését ellenőrizheti, és hiányosság esetén határidő megjelölésével felhívja a  praxisközösséget a  nyilatkozatban vállaltak teljesítésére és annak igazolására.

8. "(5) Ha a praxisközösség kéri, vagy a (4) bekezdés szerinti felhívásban foglaltakat a kijelölt határidővel nem teljesíti, a praxiskezelő a praxisközösséget törli a nyilvántartásból."

9. "4/A. § E rendelet alkalmazásában a prevenciós rendelés tanácsadással is teljesíthető.

10. "3.§ (1) A... kollegiális praxisközösségben való részvétel feltétele, hogy a szolgálatot működtető....vállalja ...g) a területen működő szolgálatokkal és ügyeleti szolgálatokkal ügyeleti rend kialakítását."

11. "4.§ (1) ... egyesült és integrált praxisközösség, valamint a praxisközösségi konzorcium ... e) a praxisközösséghez tartozó szolgálatonként hetente legalább 4 óra 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint biztosított prevenciós rendelésen felül praxisonként 2 000 fő (bejelentkezett) létszám feletti, praxisközösségben egybeszámított minden további 500 fő után hetente legalább további egy óra időtartamban prevenciós rendelést biztosít."

Amint a szoros praxisközösségre vonatkozó együttműködési megállapodás-minta is rendelkezésre áll, a HGYE ismét széles körű online tájékoztató fórumot szervez a témában, megkönnyítendő a közösségek sikeres kialakítását.

Üdvözlettel a HGYE vezetősége nevében:
Losonczi László, Pátri László, Havasi Katalin

Egyesületünket a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.
Bemutatkozás
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az országban dolgozó 1500 házi gyermekorvos szakmai és érdekérvényesítő szervezete. Minden gyermek számára elérhető korszerű ellátást, megfelelő munkakörülményeket, vonzó életpályát biztosító gyermekorvosi alapellátásért küzdünk. Kapcsolatban állunk a gyermekgyógyászat és az alapellátás irányító testületeivel, intézményeivel, az egészségügyi kormányzattal, nemzetközi szervezetek aktív tagjai vagyunk.
Rendezvényeink
Kávészünet konferencia - Nyugodtabb vizeken!
2024. május 2-5.

2024. május 2-5. között kerül megrendezésre a HGYE Kávészünet konferenciája, Siófokon.

Kiemelt partnereink
EESZT
Gyermekorvos továbbképzés
Első 1000 nap program
Hungarian Primary Care Pediatricians Clinical Research Network
Observer | Tradíció és Innováció