A siófoki Kávészünet utolsó napjának reggelén nem nyitott ki időben a wellness. Azt hittük elaludt az úszómester, csak később tudtuk meg, hogy a hatalmas felhőszakadás miatt az utakra és sínekre szakadt fák miatt szűnt meg a közlekedés a Balaton déli partján.

Többségünk hasonlóképp volt az árvízzel is. Nem éltük át közvetlenül a természeti csapást, így csak híradásokból értesültünk a pusztító károkról. Csak a tévében láttuk, hogy az özönvíz falvakat, városrészeket öntött el, hogy házak százai dőltek össze, otthonok ezrei váltak lakhatatlanná. Hogy órák alatt veszett semmibe ezrek életének munkája.

Az ítéletidőnek kollégáink is áldozatául estek. Van, akinek otthonát sújtotta tragédia, van akinek „csak” a rendelője szenvedett kárt. Szerencsésnek nevezhető közöttük az, akinek csupán a munkája nőtt meg, hisz az minden árvíz sújtotta településen felduzzadt. Beteget ellátni rendkívüli körülmények között, napi rutint végezni árvízi védekezés közepette, homokzsákok és víz áztatta falak között, feszült, kimerült szülők szorongó gyerekeit kezelni tömegszálláson, talpon maradni kialvatlanul, napokon át folyamatosan - csak az tudja, mit jelent ez, aki átélte a tragédiát.

Hosszú ideje nem enged szorításából a Természet. Van ugyan, ahol már levonult a víz, de a következményei többnyire maradtak, sokszor menthetetlenül. Barátaink, kollégáink dolgoznak aránytalanul nagy terhelés mellett, hetek óta. Személyes vesztességeik számbavétele mellett higiénés szabályokat próbálnak betartatni, járványügyi helyzeteken igyekeznek úrrá lenni, pótolják az elmaradt kötelező védőoltásokat, szervezik a különleges helyzet miatt szükségessé váló hepatitisz vagy hastífusz elleni védelmet, hogy a megszaporodott légúti vagy enterális infekciókról már ne is beszéljünk.

Mi meg, a többiek, kicsit zavarban vagyunk. Hisz miközben belülről átérezzük a tragédiákat, mégis csak kívülről szemléltük, szemléljük az eseményeket. Ezért gondolkodunk azon, hogy elég-e ide most pusztán az empátia.